Mindennapi terrorizmus

Megírása után két évvel színpadra került Erdős Virág első darabja, A merénylet. Az izgalmas hangot megütő darabot és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Keszég László rendezte előadását Sándor L. István elemezi.

Az világ kint haddal tele,

De nem abba halunk bele...

A darab

Fontos darabbá az teszi Erdős Virág művét, hogy határozott mondanivalója van. Nem egy pontosan elmesélhető történetet tálal, nem egy tetszetős, jól játszható dramaturgiai formát működtet. Nincs is igazán története a darabnak, a dramaturgiai szerkezete pedig azért elfogadható, mert ahhoz visz közelebb, amiről A merénylet beszélni akar. Miről is? Nem a divatos, fenyegető témáról, a nemzetközi terrorizmusról. Bár a darab ötlete ez: egy fiatal nő, aki talán radikális ideológiák hatása alá került(1), a testére erősített bombával a Ferenciek terénél felrobbantotta a zsúfolásig tömött piros hetes buszt. A darab a merényletet követő nyomozás története. Legalábbis a külső szerkezetét ez adja: egyrészt a hozzátartozókkal készített bűnügyi interjúk töltik ki, másrészt azok a jelenetek, amelyekben megelevenednek a merényletet elkövető fiatal nő múltjának jellegzetes helyzetei.

A Nyomozó egyrészt a Lány apját, anyját, férjét, szeretőjét és gyerekét faggatja. Mindazokat, akik a legközelebbről ismerhették őt. Másrészt megelevenedik az Anya és az Apa szokásos értetlenkedő beszélgetése vacsora közben. Később az a tipikus helyzet, amikor a Lány kissé nehézkesen megpróbálja (külön-külön) beavatni a szüleit a titkaiba (konkrétan abba, hogy miképp történt a merénylet, és mi vitte őt ere), de süket fülekre talál. Később látjuk, amikor a Férj megkéri az Apától leendő felesége kezét (és közben valahogy kiszalad a férfi száján: „Ez nem az én lányom"). Aztán látjuk, amint a Lány és a Férj új albérletbe (lakásba?) költözik (mellesleg a fiú ekkor fedezi fel, hogy bomba van a felesége testére erősítve). Halljuk, amint a Férj és a Szerető kibeszélik a Lányt, egymás szájából véve ki a szavakat, mert ugyanazokat a mondatokat tudják mondani róla. (Közben a Férj elmeséli, hogy a Lány miként akasztotta fel magát a fregolira, de aztán másnap reggel elfehéredett szájjal mégis csak kinyitotta a szemét, hisz csak viccelt. „Hülye viccei voltak" - mondja a Szerető. „Rohadt kurva" - vágja rá a másik. És ebben is egyetértenek.) Végül látjuk, amint a Gyerek el akar mesélni valamit az anyjának, de a Lány ugyanúgy nem kíváncsi rá, mint ahogy az ő történeteit se hallgatta (hallotta) meg senki.

Az egymást követő jelenetek afféle életutat rajzolnak ki a Lányról, a születéstől a gyerekkoron át a felnőtté válásig, a házasságon és házasságtörésen át a halálig. Az utolsó jelenetben ugyanis a halott Lánnyal beszélget a Nyomozó. Az öngyilkos merénylet elkövetőjével, aki lehet, hogy tényleg a fürdőszobában akasztotta fel magát. Hisz halottak a többiek is, akiket az egyetlen élő szereplő, a Nyomozó faggat. A színleírás szerint valamennyien a merénylet áldozatai (2), de a szöveg más pontjai a természetes halálukról is tudósítanak.(3) Így a merénylet áldozataival nem biztos, hogy a robbantás végzett. Lehet, hogy saját életük megoldatlan problémáiba, belakhatatlan kapcsolataiba pusztultak bele.  Abba, ahogyan egymással éltek, amit akarva, de inkább akaratlanul egymás ellen tettek. (De az is lehet, hogy meg sem haltak, csak úgy érzik: nem élet ez így.) Azaz a busz felrobbantásának világra szóló merényletében tulajdonképpen azok a pici kis merényletek összegződnek, amit nap mint nap óhatatlanul is elkövetnek egymás ellen azok, akik egymásra vannak utalva.

Erdős Virág tehát nem a nemzetközi terrorizmusról beszél. Hanem arról a türelmetlenségről, értetlenségről, azokról a fojtott feszültségekről, rejtett agressziókról, amelyek láthatatlanul is behálózzák a hétköznapokat. Amely ott él a családi kapcsolatokban is - kimond(hat)atlanul, ezért feldolgoz(hat)atlanul. De A merénylet szereplői beszélnek róla. „Lassan egyre nyilvánvalóbbá vált, ... hogy az életünkre tör" - mondja az Anya a lányáról, pedig ő csak azt csinálja, mint minden gyerek: csecsemőként mindent összerágott, tönkretette a takarót, tapétát. Tipegőként pedig mindenhová követte az anyját, nem hagyott neki egy perc nyugtot sem. „Ez nem az én lányom" - mondja később az Apa, holott nincs többről szó, minthogy a gyerek a saját életét akarja élni, s nem szüleinek a normális életről vallott középszerű álmait megvalósítani (4). A Nyomozó azzal vádolja a Férjet, hogy megcsalta a feleségét. Pedig fordítva történt. Vagy mégsem? Esetleg az anyját csalta meg a Férj. „32 és fél év után egyszerűen csak úgy ... fogja ... és otthagyja?"(5) De talán mindegy is, hogy ki, mikor, kit árult el. Valaki úgyis egyedül marad, ha születik egy új kapcsolat: szerelem, házasság, élettársi szövetség.

A darab menetét adó nyomozás természetesen nem vezet sehová, hisz a robbantásos merénylet indokai nem derülnek ki. Variációkat teremtő tematikus szerkezetről van tehát szó A merényletben, és nem ok-okozati viszonyokra épülő történetmesélésről. Ezért nem is hagyományos értelemben vett drámai szituációkban gondolkodik a darab. Emiatt azonban kár megkérdőjelezni, hogy drámáról van-e egyáltalán szó.(6) Kauzális történetmesélés helyett a moralitásjáték tematikus szerkezetét idézi a darab, sőt témája, az élettel való elszámolás kényszere is a középkori műfajt idézi.

Ugyanakkor a darab szerkezetét adó bűnügyi interjúk a vallomástétel helyzetét is megteremtik. Azt a kivételes pillanatot, amikor az élet legsötétebb titkairól lehet beszélni. Azokról a rémületesen közhelyes mindennapokról, ártatlanul banális cselekvésekről, amelyek teljes életeket tehetnek tönkre, miközben valójában tényleg nem történt semmi fontos. Mert például melyik szülő emlékszik már arra, amit a lány örök traumaként hordoz magában (annyira, hogy a merénylet után hátrahagyott videófelvételen is erről beszél): „Apám egyszer rámnézett, ... és megrezegtette a szemöldökét." A darab olyan egymás ellen ártatlanul elkövetett bűnöket sorol, amelyekből többnyire csak kérlelhetetlenség születik, mert sehol sincs benne az életben a megbocsátás esélye. Vagyis miért nem tudott feloldódni az Anyában a gyereknevelés görcse, ami miatt évtizedek után is úgy emlékszik az újszülöttre, mint rendkívül ellenszenves személyiségre. Vagy mikor kellett volna elfogadnia az Apának a lánya önálló személyiségét, hogy ne azt mondja róla, hogy „valami mutáns lehet... UFÓ". Vagy mikor kellett volna valamit megérteniük a férfiaknak asszonyuk, szeretőjük természetéről, hogy ne csak egymással versengő indulatos közhelyeket („hülye tyúk", „buta liba", „rohadt kurva") tudjanak róla mondani. Másképpen fogalmazva: kinek mikor kellett volna legyőznie a merénylőt önmagában, hogy legyen esélye a normális életre.

 

Fotó: archív

Mindehhez azonban hozzátartozik az is - ez a darab egyik legfőbb jellegzetessége, talán már korábban is hangsúlyozni kellett volna -, hogy egyetlen szó szerint vehető kijelentés sem hangzik el benne. Egyrészt a felidézett eseményekben felsejlő magyarázatokat rendre cáfolják a darab más motívumaiból levonható következtetések. Másrészt maga a szöveg is (a darab legerősebb rétege) a nyelvi eldönthetetlenségekre épül.

Stiláris szintjén ugyanis az abszurd drámát idézi A merénylet. Egyrészt Ionescót, másrészt Örkény Istvánt. Például az Apa és az Anya vacsora közbeni beszélgetése egyenesen A kopasz énekesnő bevezető jelenetét imitálja. (Például arról vitatkoznak a felnőttek, hogy mennyire egészséges a só, és hogy tényleg annyi vitamin van-e benne.) De egész nyelvszemléletében Ionescót idézi A merénylet: a normális nyelvi szerkezetekben rendre képtelen közlések, verbális blődségek fogalmazódnak meg. (Például a „nyuszikám" becézésből egész sor elképesztő közlés bontakozik ki.(7))

Ugyanakkor Örkény Budapest című egypercesét idézi az, ahogy a Lány leírja a robbantás hatását(8).  De Örkény hatását mutatja a darabot uraló kisemberi szemlélet is. Mert maga a valóság lehet abszurd, ha ennyire nem lehet normális életet élni benne. Ezért kell valami hétköznapian elképesztőt tenni, hogy az abnormalitás a visszájára zökkenjen. Valójában ezt az elszánt képtelen tettet jelenti a darabban a merénylet. Erről a következőképp beszél a görénynek aposztrofált Szerető: „Ez nem cicózott! De nem ám! ... Ez azt gondolta szerintem, ha tisztességes nő létére összeadja magát egy görénnyel, ... akkor itt majd valami lesz. ...Megnyílik a koripálya, ... kitör a tavasz, ... helyreáll a világrend, vagy valami ... de nem. Ahhoz itten, kérem szépen, robbantani kell! És hát ugye, ... éppenséggel, ... na de slussz."

Az előadás

A nyíregyházi előadás legfőbb erénye, hogy színpadra segített egy határozott mondanivalót hordozó, izgalmasan fogalmazó darabot.(9) Keszég László rendezése a színházművészet szuverenitásából indult ki. Valójában semmit nem akart rekonstruálni abból a belső színházból, ami Erdős Virág szerzői instrukcióiból kiolvasható. Ehelyett a maga darabértelmezését próbálta meg teatralizálni. Ennek eredményeként a robbantás (mégoly stilizált) naturalizmusából és a romok alól előmászó szereplők kísértetjárásából semmi sem maradt az előadásban.

Keszég értelmezésében egy végtelenül infantilis világ jelenik meg. Ezt jelzik a színpadra állítás ötletei, ez olvasható ki a szerepértelmezésekből is. Robbantás helyett az előadás kezdő pillanataiban hihetetlen mennyiségű plüssállat zuhan a magasból a földre. A szereplők ebben a sajátos romhalmazban gázolnak. Itt próbálnak meg reménytelenül rendet teremteni. Díszlet helyett egy miniatűr forgószínpadra szerelt óriási babaház jelenik meg, amelyben a városi színterek éppúgy ott vannak, mint a különböző otthonok. A változó helyszíneknek megfelelően elforgatott „díszlet" képei két videókamera segítségével vetülnek ki a színpad fehér hátterére. De szétvágott síkok jelentik a vetítőfelületet, mint ahogy a darab számos mozzanata is a szétesésről beszél.

A szöveg természetének megfelelően Keszég nem rendez hagyományos jeleneteket, bár azokat az indulati, érzelmi töltéseket, amelyek meg-megjelennek az abszurd logikájú szövegben, megpróbálja ívekké, folyamatokká formálni. Például így provokálja folyamatosan a Nyomozó (Olt Tamás) a „görényt", hogy a jelenet végén rátámadhasson. Egy másik jelenetben az van pontosan felépítve, ahogy a Gyerek egyre jobban megretten a nyomozótól, és egyre inkább magába zárul.

A szereplők sem formálhatnak hagyományos karaktereket, hisz nincs a figuráknak egyéni életük. Általában az élet természetéről beszélnek és nem egy-egy konkrétan megélt sorsról. Ezért az általános karakterjegyek intenzívvé formálásával tehetik hitelessé a színészek a szerepeket. Losonci Katalin a Lány dacos szuverenitását hangsúlyozza. Emiatt kérlelhetetlen indulatot vált ki belőle sok minden, amihez esetleg csak közelebb kellene hajolnia, értőbb szemmel megfigyelnie, megértenie. (A darab Lányra koncentráló személyességét polifonikusabb igazságokkal váltja fel az előadás.) Pregitzer Fruzsina gondterhelt Anyát formál, aki végtelenül belefáradt a gyereknevelés elmúlt 20(?) évének megpróbáltatásaiba. Ezért nincs is füle arra, amikor tényleg segítséget kérnek tőle. Remek ötlet, hogy ugyanő játssza a Gyereket is. Azt jelzi ezzel az előadás, hogy nemzedékről nemzedékre ugyanazok az értetlenségek születnek újjá. Tóth Károly (Apa), Tóth Zoltán László (Férj) és Fellinger Domonkos (Szerető) egyszerre mutatják meg a férfiúi kisszerűségnek azokat a variációit, ami miatt nem találhat menedékre a Lány, ugyanakkor arra is határozott gesztusaik vannak, hogy maguk is áldozatai egy szuverén nő kérlelhetetlenségének.

 

Jegyzetek:

1. „...e nyeszlett, nyafka, szőke nő / az intifáda titkos bajnoka"- hangzik el a darabot záró Az öngyilkos merénylő dalában. „Chegevarát éltette... Vagy Raszputyint. Már nem tudom. Azt mondta, éljen a Tanácsköztársaság, aztán fogta magát, és összecsomagolt... Terroristák Házába készült, úgy tudom" - mondja egy korábbi jelenetben a Szerető.

2. „A szereplők végig a színpadon vannak, jelenésük alatt a romok közül bukkannak elő, jelenésük végén a romok mögött tűnnek el. Guggolnak, térdelnek, ülnek, helyezkednek, de egyszer sem állnak fel. Egyedül a NYOMOZÓ ül egy kis tábori széken, és ő az egyetlen, aki a végén feláll és kimegy."

3. Például az Apa a lányával való beszélgetés közben kap infarktust, a Szerető öngyilkosságot követett el, miután a Lány elhagyta. A Férjnek a koponyája tört be, amikor a feleségétől megijedve nekiesett az ajtófélfának.

4. Az én lányom „benne maradt a farkamba, te! Benne maradt, most meg már ... késő. Tudod hogy van. ... Pedig, kár. Szuper kis nő! Ha látnád! Nyurga, copfos, kék szemű, ... tudod, olyan tip-top, kip-kop, tűzről pattant, mégis higgadt, ambiciózus, ... racionális gondolkozású, ... ko-mu-ni-ka-tív... Olyan normális kis dolgai vannak. Tudod például, hogy mi szeretne lenni? Köztisztviselő! Persze csak amíg családot nem alapít. (lassan, tételesen, merengő hangon) Akkor majd szépen becsukja a boltot, ... kinyitja a hűtőszekrényt, ... kipakol, bepakol, ... aztán nekiáll, ... és elmosogatja azt a rengeteg piszkos edényt. ... Aztán megtörli a kezét, ... és felhív. ... És elmeséli a napját. ... Én felteszek neki bizonyos kérdéseket, ... ő pedig kerek, értelmes mondatokban válaszol. ... Na, mit szólsz? Hát nem gyönyörű?"

5. „Hiszen nem is olyan régen még szabályosan csüngött rajta! Még a dödölét is megette a kedvéért, de még a ... melleit is össze-vissza harapdálta ...! Persze most,... hogy már nem olyan fiatal..."

6. „Kétségtelenül kortárs - és hát kétségtelenül nem dráma" - írja a Magyar Narancs kritikája.

7. ANYA: ...Emlékszem, egy ici-picit meg voltam lepődve, ... mikor kilenc hosszú hónap, plusz egy végtelennek tűnő éjszaka után egyszercsak ott találtam a szülőágyon egy három kiló hatvan dekás, jólfejlett nyulat.

NYOMOZÓ Azaz a későbbi vádlottat, ha-a... jól értelmezem.

ANYA Tulajdonképp... így is lehet mondani.

NYOMOZÓ Már elnézést, de ha szabad kérdeznem, ... eleve nyulat szerettek volna?

ANYA Hát, ... én titokban inkább egy kisfiúra vágytam, ... de a férjem az mindig is nyulat akart.

NYOMOZÓ Vajon miért?

ANYA Hát, ... hogy azok milyen kis guszták, ... gyámoltalanok... lehet őket cirókázni, abajgatni, ... hajkurászni ugyebár, ... kilőni...

NYOMOZÓ Kilőni?

ANYA Igen. Megpróbáltuk többször is kilőni, ... de mindig elszaladt.

Vagy egy másik jelenetben: FÉRJ Megfigyelted?

SZERETŐ (elábrándozva) Hm.

FÉRJ Néha csak úgy gondolt egyet, ... se szó, se beszéd. Elvonult a kisszobába, beült a sarokba, aztán órákon át csak ült, üldögélt, reszelgette a körmeit... és szuszogott. Ilyenkor mindig mintha picit ...

SZERETŐ ...megnyúltak volna a fülei.

FÉRJ Bajszocskája nőtt ...

SZERETŐ ... pici, hófehér pihék, ...

FÉRJ ... az orra alatt, ...

SZERETŐ ... meg a szája körül...

FÉRJ Ilyenkor olyan ennivaló volt, de komolyan, meg tudtam volna zabálni...

SZERETŐ ... paprikásan, tejfölösen, ...

FÉRJ ...krumplinudlival... Emlékszem, ilyenkor azt szerette, ha vakargattam a hasát...

SZERETŐ... vagy itt a füle tövénél, tudod, ... persze csak vigyázva, finoman,...

FÉRJ ... nehogy megint megijedjen, ...

SZERETŐ ... és összecsinálja magát...

8. „Ma délután, helyi idő szerint... akárvalahánykor robbantásos merénylet történt Budapest belvárosában. A feltehetőleg magyar származású merénylőjelölt a hetes számú gyorsforgalmi járat Felszabadulás... bölölö... Ferenciek terei megállójában a gyanútlanul várakozó utasok közé vegyülve felszállt egy zsúfolásig megtelt autóbuszra, majd indulás után néhány másodperccel hopp, működésbe hozta a testére erősített... miafenét. A roppant erejű detonáció következtében a busz több méter magasan a levegőbe repült, a környező épületek, köztük a Klotild-palota híres-nevezetes ikertornyai megrongálódtak, az Erzsébet híd a Dunába dőlt, a Duna megáradt, a környező utak járhatatlanná váltak, a halottak száma az előzetes becslések szerint megközelíti a..." - mondja a Lány az 1. jelenetben.

9. Ez azt is jelenti, hogy épp az ellenkezőjét gondolom, mint amit a vezető színházi szaklap kritikusa állít: „Mondjuk ki: nem fontos, amit látunk.")

 

Erdős Virág: A merénylet

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Látvány: Mészáros Péter

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Zene: Márkos Albert

Rendező: Keszég László

Szereplők: Losonczi Katalin,

Pregitzer Fruzsina,

Fellinger Domonkos,

Olt Tamás,

Tóth Károly,

Tóth Zoltán László