Pörög a forgó…

Nagy Endre szédítő sikerének, hirtelen meggazdagodásának bére házassági krízis, hajszoltság, bűntudat, neurózis. Szerelmi sokszögtörténet is a Búvárszínház. Egy állandóan menekülő, elégedetlen, fausti férj és apa története, aki mindig máshol szeretne lenni, mint ahol éppen van. Ezért nincs sehol. Másrészt Nagy Endre művész-dilemmáit szellemesen-szuggesztíven ábrázoló lélekrajz. A közvetlen siker megejtő bűbájáról is szól. Szó esik benne még a művészet hatalmáról, szabadságáról. Meg a színházcsinálásról is vall. Az rögtönzés, a jelen idejű teremtés mámoráról. A közös játék szeretetéről, de a társulati intrikákról, kiszolgáltatottságról is. Hűségről és árulásról, inkább az árulásról. Nagy Endre kitúrja Kondort, hogy végül egy kísértetiesen hasonló társulati ülésen őt tegyék lapátra a restelkedő, ezért sértődött kollegák. Gyöngéden és ironikusan fogalmaz a drámaíró, ebben a tónusban ír Nagy Endre is a színészeiről. Elmarad viszont a drámából a nosztalgikus múltidézés, a századelő Budapestjének attraktív atmoszférája. A darab nyelve nem imitálja a groteszk-játékos-szentimentális pesti szlenget (Szép Ernő és Molnár Ferenc nyelvét). Könnyed és lebegő, „időtlen" (mindig jelen idejű) és lüktető a Búvárszínház nyelve, miliője.

Az előadás nem a pesti kabaréról (még ha idén százéves is ez a fantasztikus képződmény), és nem is Nagy Endréről mesél. Nem színháztörténeti prezentáció, és nem biográfiai mutatvány. A proszcéniumnál oldalt üvegvitrinben néhány rekvizítum látható Nagy Endre kabaréjából, ez és egy röviden bejátszott Nagy Endre konferansz is kinyilvánítja - nem reménytelen reprodukciós kísérletet látunk majd. Mégis a színházi nyelv megoldásaiban, még inkább szellemiségében, hatásaiban igen közel áll a Nagy Endre kabaréhoz. Mi jellemezte ezt a kabarét? „A kötött formák feloldása, hogy összekeverte az elkülönült megnyilatkozási formákat, a kidülledt pátoszt kitessékelte kétkedő mosolyával, és a kiszikkadt cinizmust érzelmes könnyekben megpuhította... Elszakadt a színpad tér- és időbeli kötöttségeitől." (Nagy Endre) Féktelen, zabolátlan és összetett: nem drámai, hanem teátrális (színházi) költészet volt ez a kabaré. Hasonló jelzőkkel, hasonló tartalmú mondatokkal lehet leírni Kárpárti Péter drámáinak sajátosságait, így a Búvárszínházat is. Érvényesek a fenti meghatározások Novák Eszter rendezésére is.

Virtuózak a színváltozások. Nincsen zárt jelenet: a Nagy Endrét (Polgár Csaba) kabaréjába felléptető Kondor jelenete végén zongorázgatva kiforog, Bandi közben már felesége előtt próbál az esti felolvasásra, és öltözik, majd kisétál az előszínpadra, a függöny lehull mögötte, és az írót „rabul ejti a színház", kiszolgáltatja a nézőknek. Belekezd, ám az egyik néző (beépített szereplő) beszól, a konferanszié riposztja olyan szellemesre sikerül, hogy a lazán színpadra bóklászó társulati tagok Kondor vezényletével már próbálni is kezdik a „spontán történést", aztán vad játékörömmel állatfigurákat rögtönöznek, ez egy fergeteges kupléba csap, amit megint a közönség előtt, tapsra kiállva adnak elő, és így tovább szakadatlanul. Nem csupán az elegáns lebonyolítás, még csak nem is az időt, teret átszelő varázslat miatt fontos ez a forma, hanem azért, mert kifejezi, hogyan ragadja el Bandit a „ringlispíl", miért nem tudja megállítani, miért képtelen kiszállni. A színpadi masinéria nemes egyszerűséggel lényegül át metaforává - a függöny kizár és kiszolgáltat, egyben eltakar, a forgót nem lehet megzabolázni, hiába próbálja Bandi lábával lefékezni, spárgába kényszerülve majd „beleszakad", a színpad pörög tovább. Így alakulnak át a konvencionális színházi (kabaré) klisék - s lesz konferanszból vallomásos monológ, rohangálós bohózatból szürreális lázálom. A második részben már menthetetlenül összekuszálódik színházi világ és az élet. Egymást követő zaklatott nagyjelenetekben egymásra montírozódik a kettő. Az áramszünettől sötétbe boruló (még a tűzvédelmi fények is kihunynak) nézőtéren elszabadul a pokol. Az expresszív őrületben: nézőtéri káosz, tömeghisztéria, ocsmányság, állattá lesz a közönség, kifosztják a kasszát - hangban. Primitívségig egyszerű, de hatásos. A betegségbe zuhanó-menekülő Nagy Endrét szertartáson búcsúztatják a vele lemerülő búvártársak egy bizarr látomásban, hiába él még - erről tanúskodik az égnek meredő takaró - a direktor. Majd négy helyszínen kellene jelen lennie, szét kellene szakadnia, és szét is szakad. A férfiszínészek Bandi ruhájában négyen fekszenek a betegágyba, hogy szétszóródva három „szerető" nőnél és másutt is helyt álljanak. Filozofikus bohózat. Elemi erejű teátrális poézis egy képbe rántja az előadás tereit, szereplőit, motívumait.

Fotó: Schiller Kata

Megjelent korábban is hasonnemű költőiség. A házastársi pokol végeérhetetlen játszmáiban is jutott belőle: Gigi (Hámori Gabriella) és Bandi egy óriási nyugágyban nem tud nyugodni, elárvultan hevernek együtt - a nyugágy közös, a párna nem. Jelen van ez a féktelen poézis Lázár Zsigmond fergeteges kupléinak előadásában is. Például mikor a jelmezüktől megfosztott (Nagy Endre ellopta) szó szerint legatyásodott előadók (Csuja Imre és Széles László) rapelnek a takarékpénztárakról. Sikerük után már nem feszélyezi őket furcsa viseletük, időről időre kézen fogva visszaosonnak a színre egy kis tapsért.

Nagyon rokonszenves a gyöngéd, mégis éles irónia, ahogyan az előadás a színészeket, a társulatot bemutatja. Nagy Endre, Kárpáti Péter, Novák Eszter ismeri és szereti a színészeit. Az anyag iróniáját finom önirióniává sajátítják az Örkény Színház színészei. A bemutató egyik legfényesebb értéke az oldott, személyes, ezért eredeti, mégis szórakoztatóan tipizáló, lendületes, de pontos színészi létezés, amit szemlátomást nagy játékörömmel, megkérdőjelezhetetlen kvalitással hoz a társulat. Hálás feladat a Nagy Endre kabaré művészeinek megteremtése, a színházi közeg megformálása. Könnyen mozgósítható életismeret, személyes élmény. Ez sem idegen a Nagy Endre kabarétól: „A kötetlen commedia dell'arte egy elfojtott ős, becses szórakoztató erőt szabadított a közönségre: a színész ösztönös játékos kedvét, a komédiást, a ripacsot. Színészet legnagyobb értéke ez az ős játékos erő. A színpad más, több mint az élet: játék. Telivér ripacs a példa."

Ezek a figurák az életben is viszik tovább szerepeiket, ám ezt pontosan tudják magukról és a másikról (talán ennyivel előrébb vannak, mint a legtöbb szerepével összeforró „civil"). Mácsai Pál Kondor igazgatója bölcs, ripacs direktort játszik. Kerekes Éva Rozija az ellenállhatatlanul sármos naivát adja, akinek megvan a magához való esze. Szilágyi Katalin Lolájának az iszákosság és butaság mögött lapuló önérzet jutott. Debreczeny Csaba sokadik felejthetetlen karaktere Pufi, aki a bohóckodást pajzsul maga elé tarja az életben is. Vári-Kovács Péter Kőváryja a kritikus tekintetű, önérzetes simulékony opportunistát mutatja. Kivételesen jó Széles László és Csuja Imre bohócpárosa: oldottsággal, minden ripacs feszítés nélkül hozzák az elemi erejű játékos humort. Valami lényegit adnak át a színjáték, a bohóckodás megfáradtságon is átütő kényszeres öröméből. Kerekes Viktória Mimije (Medgyaszay Vilma) a kicsinyességével tüntető, illúziótlan nagy nőt választotta és viszi tökélyre.

Nehezebb dolga van Hámori Gabriellának, akinek teljes azonosulással erős szenvedélyeket kell színészi állapotból hozni azonnal és mindvégig. Bandi kellemetlen élő lelkiismerete Gigi; folyamatosan számon kér, jogos szemrehányásaival agyonnyomja a férfit. Gigi és Bandi kapcsolata alapvetően nem változik, csak egyre gyűlik keserűség, harag, boldogtalanság. Az alakítás szükségszerűen tömbszerű, folyamatosan magas szinten izzik. Nagy Endrét a pályakezdő Polgár Csaba adja. Nagyformátumú társulati tagokkal szemben kellene érzékeltetnie Nagy Endre igazgató személyiségének erejét, a konferanszokban fel kellene mutatnia a zseniális előadó páratlan szuggesztivitását, expresszíven végig kellene vinnie egy házasság tönkremenetelének folyamatát. Jórészt sikerül neki, s ez nem kis teljesítmény. Égő tekintetű, túlfűtött Nagy Endréjét, a szüntelen elégedetlenség, nyughatatlan intellektus, a neurózisba hajló szélsőséges szenvedélyek hajtják előre.

Mintha egy végtelen nap lenne Gigi és Bandi kettőse, mindig tejért kell menni. Közben hónapok telnek egy jelenet alatt, egyszerre megállt és száguld az idő, mindenesetre kizökkent. Könnyed és lebegő, nevettető, de nagyon szomorú is ez. Mint a kabaré.

Kárpáti Péter: Búvárszínház

Örkény Színház

Rapszöveg: Szabó Kimmel Tamás

Díszlet, jelmez: Zeke Edit

Fény: Bányai Tamás

Zene: Lázár Zsigmond

Rendező: Novák Eszter

Szereplők: Polgár Csaba, Hámori Gabriella, Mácsai Pál, Kerekes Éva, Szilágyi Katalin, Debreczeny Csaba, Vári-Kovács Péter, Széles László, Csuja Imre, Máthé Zsolt, Kerekes Viktória, Baksa Imre, Csunderlik Péter

Zenészek: Mazura János, Marschall Tamás, Szabó Bálint