Milyen a nő?
Dezső Virág: Dulcinea
Cervantes hóbortos lovagjának hölgye, Dulcinea nem más, mint egy parasztasszony, eredeti nevén Aldonza Lorenzo, akibe Don Quijote egykor beleszeretett, s mikor magát és környezetét a nemes lovagság szolgálatába állította, hölgyet keresvén magának erre a lánykára esett választása. A Dulcinea del Toboso nevet ajándékozta neki (mindezt persze a lány tudta nélkül), s azontúl minden „hőstettekor" hozzá küldte el a legyőzött ellenfelet, hogy hódoljon a szépségének. A regény Dulcineája tehát egyrészt egy nagyon is létező fokhagymaszagú, tenyeres-talpas teremtés, másrészt a legszebb, legjóságosabb és legeszesebb hölgy, akiért valaha férfi élhetett és rajonghatott. Dezső Virág, Rácz Eszter és Umniakov Nina MU színházbeli előadásukban arra a kérdésre keresik a választ, ha Don Quijoténak ma kellene Dulcineájára lelnie, kik közül válogathatna. Vagyis: milyen a nő manapság?
Bár a Dulcinea című koreográfia (talán szerencsésebb volna performansznak nevezni) alkotói szórólapjukon a nőideálra hivatkoznak, valójában a hús-vér nőről mesélnek. Vetítő paravánjukon hatalmas tyúk kotkodácsol hosszan, nevetségesen. Bárgyú magyar szerelmes dal „csendül" föl, a dal szövegének amúgy is egyértelmű ostobaságát a szöveg vászonra vetített angol fordítása húzza alá. A három lány egymás után adja elő az egyforma sémára épülő öltözködő jelenetet: a rajtuk lévő pár ruhadarab mindenféle módon való magukra húzásával villantanak föl egy-egy nőtípust: a jó csajt, az elegánsat, a sportost, a gyerekest, a cukit. Mintha tükör előtt pózolnának. E hosszabb előjáték után kezdődik tulajdonképpen a koreográfia, ám az előadás szaggatottsága továbbra is megmarad. A vicces-idétlen hangvétel csupán az előadás egyetlen pontján fordul át komolyabb irányba, ezt a komoly (és tegyük hozzá, szép és elgondolkodtató) pillanatot persze nem élvezhetjük sokáig. Nem is illenék a részvétet keltő jelenet hosszan egy olyan műbe, amely a közönséget inkább nevetésre kívánja ösztökélni.
Az előadás azt a primitív szemléletet illusztrálja, hogy a nők többféle állathoz is hasonlítanak, mi több, alapvető tulajdonságaik írhatóak le állathasonlatok segítségével. A felütésben szereplő tyúk nem az egyetlen állati párhuzam, a lányok táncában felfedezhető a páváskodó, a kacsa módjára kereplő (esetleg liba) és a hernyószerű „nő" is. Ennek végső kiteljesedése a záró jelenet, ahol a lányok be is öltöznek egy a vetített fehér csirkét idéző tollas szerelésbe, s ebben a pelyhes ruhában járják el az amerikai pom-pom lányok táncát. Íme, a 21. századi áhított nőszerep: a gimnáziumi pom-pom lány. Így kell hát értelmeznünk ma a Dulcinea nevében elrejtett „édes" jelzőt? Az előadás humoros formában ugyan, de azt a keserű tényt közvetíti, hogy nincsenek eszményi asszonyok, mert nincsenek Don Quijoték, akik megálmodnák őket.
Kudella Magdolna
Dezső Virág: Dulcinea
Fény: Bánki Gabriella
Szcenográfia: Ide van Heiningen
Zene: montázs
Koreográfus: Dezső Virág
Előadók: Rácz Eszter, Nina Umniakov, Dezső Virág
Helyszín: MU Színház
