Hiába menekülsz, hiába futsz

Mariann - a tragika - mindenen és mindenkin keresztülgázolva menekül, cselekszik, dönt, választ. Felbontja eljegyzését, gyereket szül egy selyemfiúnak, Alfrédnak, végül egy éjszakai lokálból börtönbe jut, és onnan vissza a gyűlölt férjjelölthöz, Oszkárhoz, a mészároshoz. Végül Meghal a gyerek, visszazökken az idő. Abszurd tragédia: a heroikus nem fenséges, a katarzis nyomaszt, a szánandó szánalmas. A lánynak nincs választása, mert alkalmatlan a változtatásra, csak elfut, de nem néz szembe semmivel, menekülése illúzió. A jelek nem figyelmeztetik, hanem csapdába zárják. Egy fehér babakocsi némán, magától gurul, kereng a színpadon. A szerelemgyerek vágyott átka ott van a falakban, a szavakban, a lázadásban, a beletörődésben.

Az állandóságot, a dolgok muzeális voltának megszabott rendjét érzékletesen tisztázza Árvai György díszletének egy része. A stúdiótér hátsó, sötét falába mélyesztett kirakatok egy képbe foglalják az előadás igazságát. Bal oldalt Wachau (a bécsi erdő) egészséges zöldjét egy vitrin kókadozó ágbog ábrázolja, akár valamely természettudományi múzeum lehangoló illusztrációja, csak pár kitömött állat hiányzik a bozótból. Ezt a képet egy sötét járás választja el a bécsi VIII. kerület üzletsorától. Mariann férjelöltjének, Oszkárnak a hentesboltját láncokra aggatott féldisznók és jókora oldalasok reprezentálják. Erre a látványra rímel Mariann apjának babaklinikája, amit inkább babaproszektúrának nevezhetnénk. Az egyik kirakatban mai csecsemőforma műanyagbabák vannak fellógatva, a másikban pedig elszórt testrészeik lebegnek a damilokon. Valéria trafikját semmiféle betegesség nem jellemzi.

Ha igazán bátor a rendezés, maradt volna a díszlet ennyire egyszerű stilizáltságánál. De hogy segítse a gyakori, filmszerű színváltások érthetőségét, guruló szigeteken küldi be az üres térbe a díszletcsoportokat. Kertibútor-szett kavicságyon gurul ki s be, jelezve nagyanyóék vidéki portáját. Hol egy garzonszoba tűnik fel a „szerelmeseknek", hol biliárdasztal vagy egy egész mulató: pulttal, táncos rúddal és az elmaradhatatlan statisztériával - a guruló világ „holt színházi" hangulata távol áll a háttér installációjától. Bár az is igaz, hogy amikor nagyritkán kiürül a tér, a színészek elvesznek benne, és oda a polgári otthonosságuk. Talán még jobban lehetett volna hagyatkozni Bányai Tamás fényeire, és csupán ezzel tagolni a teret. A vitrinvilágot elidegenítő hidegkék neonfrízei szegélyezik és a templomot is hasonló rideg fénytestből formált feszület szimbolizálja. Az Isten némasága szinte láthatóvá válik.

Mariann (Martinovics Dorina) ugyanis imádkozik, de a pap (Ujlaky László) nem érzi teljesnek bűnbánatát, nem jár a feloldozás. Ez a világ pedig épp elég modern ahhoz, hogy Isten se feleljen. Minden szerencsétlenség kútfeje az ima szövegében rejlik: „Istenkém, hallasz, én a nyolcadik kerületben születtem, jártam iskolába, nem vagyok rossz ember..." - Mariann egy arasznyit sem távolodik el a polgári vitrinvilágtól. Bukását saját magában, neveltetésében hordozza. Hiába rúg fel minden szabályt, romantikus elképzelései az akarat szabadságáról egy polgárlány naiv ábrándjai.

Miklós Marcell Alfrédja nagy talány. A „hősszerelmest" megnyerően érett férfiak és igazi macsók (mint például Schmied Zoltán Hierlinger Ferdinándja) veszik körül, ő meg valamiféle chaplini alapállásban: derékszöget záró lábfejekkel, brillantinozott hajától elálló fülekkel hódít. Karaktere alapvetően nem komikus, inkább tenyérbemászóan szemtelen és önhitt, Mariann mégis őt választja.

Valéria szerepében Básti Juli az est játékmestere. Megvan a jelenléte - hogy stílszerű legyek, nívója - az érett szerető, az érzékeny, emancipált nő alakjához. Széles tartományokat bejáró, olykor éles hangja, eleganciája és könnyedsége elragadó. Hasonló eleganciájú Trokán Péter joviális Kapitánya, bár zöld vadászzubbonyában elhessegethetetlen a gondolat, hogy nem is a monarchia hadseregéből, hanem egyenesen a Szomszédokból szerelt le. Azért is zavaró ez a jelenség, mert mind a dráma, mind az előadás alapján indokolatlan ez az öltözet. Szűcs Edit jelmezei máskülönben finom, érdekes anyagokból készült egyszerű, korhű viseletek. A fürdőruhák azonban a mai divatot követik, talán tartottak attól, hogy a fodros bugyogók elveszik a lelepleződési jelenet drámai élét.

Hollósi Frigyes, a Tündérkirály, Mariann apja a megtestesült tenyeres-talpas kispolgár, bár jól jellemzi az előadás atmoszféráját, hogy többet látjuk részegen csetleni-botlani, mint józanon. Döntései épp oly elhamarkodottak és zsigeriek, mint lányáé.

A valódi megtestesült gonoszságot azonban nem az apai vagdalkozás, hanem a fürge, leleményes és halhatatlan nagyanya, Molnár Piroska képviseli. Ez a nő maga az ármány, a célszerű gyilkos praktikum. Mégis a legszorosabb emberi viszonyt közte és unokája, Alfréd között figyelhetjük meg. Egymásra nyújtott nyelvvel civódnak, de valójában az élet dolgaira nyújtják gátlástalan kígyónyelvüket. A gondjaira bízott ükunokát, Mariann gyermekét ő veszejti el, de szélsőséges zsarnoki természete mintegy a kollektív akarat megtestesülése csupán. Ő a tettes a gyilkosok között.

A gonosz igazi kibontakozását a Mariannak szánt férjjelölt, a hopponmaradt hentes jellemváltozásán kísérhetjük figyelemmel. Kaszás Attila visszafogott játékának köszönhetően Oszkár, a mészáros alakja eleinte inkább odaadó és nem bájgúnár, csókja sem tűnik harapásnak, Mariann ellenszenve mégis dacos, hisztérikus vele szemben. Annál nagyobb meglepetést, felhördülést vált ki a nézőkből, mikor a lányt visszafogadó, mindent megbocsátó férfi hozzáfűzi: „Hátha meghal a gyerek..."  A végső, revelatív záró képben Mariann összeomolva zokog, hogy gyermeke nincs többé, ekkor Oszkár egy mozdulattal a vállára dobja a lány testét, és belép vele a sárgás-vöröses fényben izzó vitrinvilágba, mintha a nő fájdalma egy percre lerántotta volna a leplet a valóság poklának tátongó szájáról, és mindent színről-színre láthatunk végre. Mesél a bécsi erdő expresszív didaxisa.

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Nemzeti Színház

Fordította: Keszég László, Perczel Enikő

Díszlet: Árvai György

Jelmez:  Szűcs Edit

Fény:  Bányai Tamás

Zene: Zságer Balázs

Koreográfus: Kadala Petra

Dramaturg: Perczel Enikő, Enyedi Éva

Rendező: Keszég László

Szereplők: Martinovics Dorina, Miklós Marcell, Hollósi Frigyes, Básti Juli, Molnár Piroska, Csoma Judit, Kaszás Attila, Trokán Péter, Bródy Norbert, Horváth Ákos, Schmied Zoltán, Pásztor Edina, Andai Kati, Ujlaky László, Pap Zoltán, Major Melinda, Koleszár Brazil Péter, Pasqualetti Ilona, Bognár Anna, Kántor Anita, Szöllősi Zoltán, Pécz Ottó, Balogh Orsolya, Borbély Alaxandra, Csuja Fanni, Dénes Viktor, Farkas Zsuzsanna, Fehér Dániel, Gáspár Kata, Halasi Dániel, Halápi Zsanett, Huzella Juli, Kis-Kovács Luca, Kis-Várady Juli, Kovács Gergely, Mészáros Zizi