Hiányzik a lövőcsel

A Pesti Estben megjelenő információhalmaz a budapesti élet sajátos foglalata: mozi, zene, szórakozóhelyek, étel-ital, apró - ha végiglapozzuk, képzeletbeli utazást tehetünk a pesti éjszakában. A Krétakör legújabb előadását a programmagazin ihlette: virtuális kalandozást kínál az éjszakai városban, mintha tetszőlegesen felütnénk egy-egy oldalt a lap hasábjain. Az előadás egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetei e tematika mentén létrejövő improvizációk alapján születtek, ami az előadók személyes reflexióihoz is alapul szolgált: saját színészi helyzetüket értékelik, és a Krétakör társulat körül kialakult bizonytalanságból fakadó érzéseiket is belekeverik az előadás szövetébe, melyből saját szavaikkal élve cuvée keletkezik.

Fotó: Dusa Gábor

A különböző borok házasításából keletkező borfajta bizonyos szempontból találó kifejezés a Pesti Esti kapcsán: zenés, táncos és prózai jelenetek kerültek egymás mellé, asszociatív módon, jól és kevésbé jól kidolgozott ötletek halmazaként. A jeleneteket valamelyest keretbe helyezi és összefogja, így narratív szálként működik Terhes Sándor és Scherer Péter kettőse a Trafó előtt parkoló sárga taxiban, amit a nézők kivetítőn követhetnek nyomon. Terhes taxit rendel, céltalan bolyongást tervez az éjszakában, szándéka az, hogy teljesen kiüsse magát, szeretne elfelejteni mindent, múltat, jelent, saját nevét is. A taxi képzeletben körbejárja a várost, a „színpadi" jelenetek után mindig visszatérünk hozzá, folyamatosan követjük az egy helyben történő utazást, amelyhez különféle szerepekben, utasokként csatlakoznak a társulat tagjai. A kaland a Terhes által megjelenített figura személyiségének szétesésével zárul, csak saját karikatúrája marad ott a kocsi ablakán, mielőtt mindent elfelejtendő aludni térne. Míg Terhes önmagától megszabadulni igyekszik, a taxist játszó Scherer arról monologizál, hogy szembe kell végre néznie önmagával. Fél éve arra ébred, hogy itt kéne hagyni ezt az egészet, és azon elmélkedik, hogy a kutatók szerint hétévente kicserélődnek az ember sejtjei, vagyis az ember hétévente egész más emberré válik.

Az előadás jelenetei alapvetően két motívum vagy szervezőelv mentén kapcsolhatók össze. A Pesti Estiben a színészi önreflexió különböző variációit láthatjuk, az előadók saját egyénisége és elképzelése szerint, több-kevesebb iróniával. Láng Annamária egy emelvényen, a magasban ül meztelen felsőtesttel, és olyan mozdulatot tesz, mintha egy késsel felszakítaná mellkasát, mindeközben testét kék festékkel mázolja be. A festékfoltok helyén gyermekkori képek, különféle társulati fotók jelennek meg a kivetítőn. Tilo Werner magányos dala - mielőtt elhagyja a játékteret az előadás egyik utolsó jelenetében -, a ki vagy te? kérdéssel zárul. Ugyancsak a színész helyzetét feszegeti Rába Roland az öltözőben készült, videóról bejátszott, humoros magánszámmá alakuló mélyinterjújában. Az apróhirdetések ihlette szextelefon-jelenetben a vonal végén duruzsoló, fehér térdzoknit és szürke kosztümöt viselő lányról, Tóth Orsiról kiderül, hogy azelőtt színésznő volt. Szomorú kiszolgáltatottságban társalog az őt hívó trolibuszvezetővel, Mucsi Zoltánnal, de mielőtt megpróbálnák közösen elénekelni a Mennyből az angyalt, a diszpécser, Csákányi Eszter agresszívan kapcsolja a következő klienst.

A játék egy filmes jelenettel indul, mely szerint a hívó szóra, vagyis mobiljuk csöngésére a színészek, legyenek bárhol, és foglalkozzanak bármivel, tengerparton a családjukkal, gépsorok mellett a mátészalkai túrórudi-gyárban, pultosként egy kínai étteremben, nővel az ágyban, kozmetikusnál vagy épp díjazottként állami ünnepségen, átöltöznek, és repülve, úszva, futva, egyszóval mindent félretéve és hátrahagyva indulnak játszani. A színház és közös játék mindennél fontosabb, erősíti meg a bevezető, igaz, nem minden irónia nélkül. Hét évad van a hátuk mögött, a nyolcadik küszöbén állnak(1.), utal erre az egyik első jelenet, amikor a társulat közös táncához Tilo Werner monoton számolása adja a ritmust, egytől nyolcig, angolul.

Az előadásban felfedezhető egy másik szervezőelv, vissza-visszatérnek a zenés betétként működő, show-jellegű részek, amikor Nagy Fruzsina ruhakölteményeinek segítségével megjelenítik és megelevenítik a várost, a jellegzetes járműveket, a tipikus vendéglátóhelyeket vagy egy lakáshirdetés alapján az épületeket. A ruhák alaposan kidolgozottak, a részletek teszik őket igazán érdekessé. Mucsi Zoltán trolibusz-jelmezének hosszú áramszedője, Csákányi Eszter mint motorkerékpár az oldalkocsit jelképező kosárból kikandikáló fejjel vagy a taxi-jelmezt viselő Scherer Péter vállán bólogató, a taxiban is látható kutya kicsinyített változata mosolyra készteti a nézőt. A vegetáriánus éttermet megjelenítő, salátának öltöztetett Tóth Orsi vagy Yang Li kínai éttermet szimbolizáló ruhája már kevésbé fantáziadús, igaz, Péterfy Bori terített asztal jelmeze kifejezetten jól sikerült.

A színészek egyébként szürke tréningruhát viselnek, szürkeségükben egészen uniformizáltak lennének, ha nem volnának különféle feliratok az ujjakon, nadrágszárakon és hátakon. A nevek és becenevek, illetve foglalkozás mellett további személyes információk szerepelnek a ruhákon: Péterfy Bori karján nagy fekete betűkkel Amorf ördögök felirat van, Tóth Orsi lábán díszelgő betűkből a Johanna olvasható ki, Bánki Gergely ruhájára pedig többek között a csocsó szó került.

A néző vizuális élményeit sajnos nem segíti Ágh Márton díszlete. A tér bal oldala egy hatalmas bluebox, melyre a videós jelenetek miatt van szükség, és igaz, hogy ide tették ugyan a hangszereket, illetve a bluebox hátsó oldala vetítővászonként is működik, a tér felét elfoglaló felület mégis kihasználatlan marad. A másik oldalon ugyancsak egy félig nyitott mobil-box, olyan, mint egy építkezésekről ismerős konténer, mely mozgatható, egy-egy jelenethez középre húzzák, ki- és befordítják. A falon található tükröket a szereplők sminkelésre használják, és a néző láthatja, mi történik a kulisszák mögött, mert középen belátni a díszletfalak mögé, szemmel tarthatjuk az épp nem játszó színészeket és a fogasokra helyezett jelmezeket.

Az előadásban a díszletnél sokkal fontosabb szerepet kap a videótechnika. A kivetítőkön bejátszott filmek élő és konzervjelenetek montázsai, melyek helyettesítik, vagy narratívával egészítik ki a színpadi eseményeket. Emellett maga a technika és a kivetített látvány sok esetben izgalmasabb, mint a játéktér történései. A technika azonban annyiban nehezíti is a játékot, hogy az „ott történő", working on felvételeknél a színészek folyamatosan azt ellenőrzik, hogy jó helyzetben vannak-e, így észrevehetően a velük szembe fordított vászonra koncentrálnak.

Az előadás afféle humoros-ironikus formába gyúrt Krétakör-elégia, bármire asszociálnak a szereplők a pesti éjszakáról vagy a programmagazinról, felidéződnek korábbi szerepek és előadások, és ez újra és újra a társulat létére, aktuális helyzetére irányítja a figyelmet. A fekete estélyiben megjelenő, klarinétozó Láng Annamária ismerős a Feketeországból, és a félmeztelenre vetkőzött Sárosdi Lilla jelenetét - amikor a technikának köszönhetően a babzsákon ugrándozó férfiak a mellei között láthatóak a vásznon - sem lehet úgy szemlélni, hogy ne reflexiót lássunk benne. Mindez az emblematikusnak tekinthető csocsó-jelenetben sikerül a legjobban, melyben a meccsen vesztésre álló Bánki Gergely folytat párbeszédet saját megelevenedő játékosaival. A helyzet nem menthető, hiába ment jobban a West-Balkánban, ez a csapat már nem a régi, mintha esne szét, mondja a csapatban nyolc éve játszó Mucsi Zoltán, aki a szépen lassan kereket oldó vagy pánikszerűen elmenekülő figurák között az utolsó kitartó játékos marad. Egyedül azonban kevés, amikor a rúdon himbálózva kiviszik a színről, éppen olyan kiszolgáltatott, mint a csocsóasztal figurái.

Az előadás olyan, mint a Pesti Est, trendi és színes, töredékes és montázs jellegű, ugyanakkor az ötletszerűség dramaturgiának nem elegendő. Az alapul szolgáló borfajtákhoz képest a cuvée sokkal jobb minőséget eredményez, itt egy-egy nagyszerű részlet mellett a hiányérzetünk az erősebb. A sokat bizonyított csapatnak a győzelemhez ez esetben bizony szüksége lenne a lövőcselre. Mégiscsak hiányzik a rendező.

1. A Krétakört „1995-ben alapította Schilling Árpád, de 2000 óta működik az egész évad folyamán, állandóan szerződtetett társulattal, repertoár rendszerben." Veres Anna: Kezdőkör. A Krétakörről azoknak, akik most hallanak róla először. In A  Shabby Paradise. Hungarian Centre of the ITI, 2004.

Pestiesti

Krétakör Színház

Szöveg: Peer Krisztián (vers), Vinnai András (próza)

Díszlet: Ágh Márton

Jelmez: Nagy Fruzsina

VJ: Juhász András

Zene: Bozsóki Imre

DJ: Vajna Balázs

Mozgás: Spala Korinna

Dramaturg: Veress Anna

Produkciós vezető: Gáspár Máté

Rendező: Nagy Fruzsina (külső), Láng Annamária (belső)

Szereplők: Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Katona László, Láng Annamária, Mucsi Zoltán, Ötvös András, Péterfy Borbála, Rába Roland, Sárosdi Lilla, Scherer Péter, Sivak Drazen (HR), Specht-Ronique Verena (D), Terhes Sándor, Tóth Attila, Tóth Orsi, Tilo Werner (D), Yang Li (CHN)

Helyszín: Trafó