A sárkány birodalmában
Suttogó füzesek - Mesebolt Bábszínház
Kovács Géza rendezése, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház által előadott Suttogó füzesek nyitotta meg az idei kecskeméti bábszínházi találkozót. Az előadás - amely már a kaposvári gyermekszínházi biennálén is sikert aratott - cigány legendát jelenít meg. A produkciót Bíró Kristóf mutatja be.
A Suttogó füzesek kezdetekor két narrátor lép a színpadra: „Hallgassatok, s figyeljetek, meseszónkra ügyeljetek, / oly igazra és oly szépre, mit csak rejthet a szív mélye" - fordulnak közvetlenül a nézőkhöz. És a mesélésnek ez az első pillanatokban megjelenő gesztusa valójában meghatározza az egész előadást. Így a két „mesemondó" (Császár Erika, Bassola Richárd) válik a főszereplővé. Ők beszélik végig az előadást, nemcsak az elbeszélő szövegeket mondják, hanem a történet szereplői is az ő hangjukon szólalnak meg.
Mindez azt is jelenti, hogy a Suttogó füzesekben meghatározó a verbális réteg. Galuska László Pál verses szöveget írt, amely alapvetően epikus jellegű, ezt némi líraiság színezi, de a drámai jelleg nagyrészt hiányzik belőle. Igényesen formált nyelven szólnak az előadás szövegei, de talán kicsit terjengősen, némileg elnehezítve a produkciót.
Példa erre a darab expozíciója, amely jóval szélesebben határozza meg a témát, mint amire majd a történet koncentrál. Mintha a cigányság „legendája" fogalmazódna meg a felütésben: „Élt egyszer a földnek arcán Isten elfelejtett népe, / messzi földek, áldott földek, arany földek közelébe. / Elfelejtett nép, mert mikor a teremtést befejezte / a Jó Isten elfeledte. Mindenkinek kimért szántót, / mezőt, falut, várost, / kis országot, nagy országot, / ez a nép rögöt se látott. (...) Egy nevet is adott nékik, hogy a többi ember tudja, / és vándorló kis népének mindig legyen szabad útja. / Úgy hívja őket: cigányok. / Így nevezik őket mások, s bár nincsen vagyonuk semmi, / kincset nyertek, szabadságot" - halljuk a két narrátortól. Mindez azt a benyomást kelti, mintha egy nép (etnikum) eredettörténetét - s ezzel együtt „jellemrajzát" - jelenítené meg az előadás. Ennél azonban kevesebbről is, többről is van szó a produkcióban.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 395 Ft
Az adott évfolyam számai: 345 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft