A szent és a profán, avagy alkoholmámor harangzúgásban

Hű, de messze van Petuski! - Stúdió „K"

Harangzúgás. Üvegcsörömpölés. Venyicska, a menthetetlen alkoholista lassan kúszik elő egy óriási üveghalomból - vörösboros, fehérboros, csemegeboros, zubrovkás, vodkás, korianderes vodkás, ürmös, sörös és még ki tudja milyen üvegek alól. Venyicska részeg. Nem most - mindig. A kérdés csak az, hogy mennyire. Ez természetesen nagyban függ az elfogyasztott alkohol mennyiségétől, milyenségétől, valamint a fogyasztás módjáról. Nagyszerűen lehetne ezt egy görbén ábrázolni

Sztrókay András
Venyicska élete nem egyhangú, mert az ivás rendkívül változatos dolog. Az alkohol hatására nagyon tanulságos dolgok történnek, az ember például mindig odatalál a Kurszki pályaudvarra, kiváltképp, ha a Kremlt szeretné látni. Venyicska pedig szeretné, ráadásul minden áldott nap. Így jut el mindig a Kurszki pályaudvarra. De ma mégsem oda tart; Petuskiba igyekszik, vonattal. És mivel a vonat lassú, az utazás pedig szükségképp hosszú, bőven van idő elmélyednünk gondolataiban; Venyicska, pontosabban Venedikt Jerofejev gondolataiban - az előadás alapanyagául az ő Moszkva-Petuski című kisregénye és a Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei című drámája szolgálnak.

A rendező-főszereplő Tamási Zoltán jó érzékkel dolgozta össze a két szöveget: a Walpurgis-éj néhány részletét emelte be a Moszkva-Petuski kerettörténetébe, az egyre misztikusabbá váló vonatút (ön)dialógjába. Az előadás szövegében Jerofejev kisregényének romantikája keveredik drámájának tiszta máshogy gondolkodásával - transzcendentális romantika és érthetetlen őrület ötvöződik a színpadon. Túlvilági őrület, őrült túlvilág.

 

Forrás: studio-k.hu

 

Venyicska napjának több jelenete is megjelenik előttünk: a főszereplő társai ebben  Kakasy Dóra és Homonnai Katalin - a színlap szerint angyalok. És amikor épp nem más figurákat játszanak a fából és vasból készült, padként, kupéként és bárpultként is kiválóan működő díszlet mellett-felett-mögött-alatt, akkor tényleg angyalok, akik óvják, védik, kísérik Venyicskát kocsmáról kocsmára, pohárról pohárra, állomásról állomásra - életből halálba. Értik Venyicskát - és ezzel talán csak ők vannak így. Vagy inkább csak ők mernek így lenni. Mert Venya egészen egyszerűen az elképzelhető legfolyékonyabb rendszerkritika, ráadásul - az erős dramaturgi munkának köszönhetően - nem csupán a szovjet rendszeré, hanem minden olyan társadalom- és szabályrendszeré, amiben egy kicsit is jelen van az emberi hülyeség. A hülyeség, aminek Venyicska - bár a normális felől nézve pont ő a nem normális - a tökéletes ellentéte, nemcsak az alkoholról és annak hatásairól való analitikus gondolkodása, hanem feltűnő műveltsége miatt is.

 

Forrás: studio-k.hu

 

De mégsem ez a műveltség, nem a rendszert kritizáló irónia kerül az előadás középpontjába, hanem a Transzcendentális megjelenése a Mindennapban, az elme hasadékából kibújó két angyal, az önmagán keresztül a túlvilággal párbeszédet folytató Venyicska, és a halál pillanata: a megnyújtott, véget érni nem akaró utazás, a mindent elöntő emlékkép- és gondolatfolyam, aminek a végén nem fény van, hanem árnyék, az alkoholos üvegek árnyéka: a régen várt, hőn áhított Kreml árnyéka.

Itt ér tehát véget a rángatva indult vonatút, Venya álmaiban, a Kremlnél. Elmúlik a hiány, az álom, elmúlik Venya - és vele együtt remegése, szomorúsága, egyedülléte. Az angyalok üveg-harangot kongatnak - így válik eggyé a kezdőkép kettőssége: a Szent és a Profán hangja, a zúgás, a csörömpölés - az evilági és a túlvilági öröm.


 

Hű, de messze van Petuski!

 

Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című kisregényének és a Walpurgis-éj című tragikomédiájának felhasználásával

 

Színpadra alkalmazta, rendezte: Tamási Zoltán

Szereplők: Tamási Zoltán, Kakasy Dóra, Homonnai Katalin

 

 

09. 01. 25. | Nyomtatás |