Mint egy görög sorstörténet
Szász Jánossal beszélget Sándor L. István
Szász János (1958) rendező előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt (1979-82), majd filmrendezőként szerzett diplomát (1986). Több jelentős film mellett (Woyzeck – 1993; Witman fiúk – 1997; Ópim – 2007) fontos színházi előadásokat is készített. Legutóbb a Radnóti Színházban rendezte Füst Milán Boldogtalanokját. A rendezővel Sándor L. István beszélget.
Nehéz anyag
– Még nem dolgoztál a Radnótiban.
– Még nem. Egyszer már majdnem dolgoztam itt, sok évvel ezelőtt, Bálint András nagyon szerette volna, hogy rendezzek itt, de én csúnya módon kifaroltam egy munkából. Az életemnek az egy nehéz időszaka volt. De András elfelejtette a régi drámákat, és újra hívott.
– Te választottad a darabot? Vagy eleve a Boldogtalanokra hívtak?
– A Jó estét nyár, jó estét szerelem című Fejes-művet akartuk megcsinálni. Arra gondoltunk Bálint Andrással, hogy ez Csányi Sanyinak való szerep. Őt nagyon régóta ismerem, a diákom volt, sokat is dolgoztam vele. De Fejes nem adta oda az előadás jogát a színháznak.
– Miért nem?
– Azt mondta, hogy nem való kis színházba a darab. Egy író szuverén döntése, hogy mit hol enged játszani. Amikor ez kiderült, akkor egy pillanat alatt előkerült a Boldogtalanok, mert már beszélgettünk róla. Én nagyon régóta nézegetem ezt a darabot. Egyébként magyar színházban magyar darabot még egyáltalán nem rendeztem. Filmet csináltam már magyar műből, de színházi előadást még nem. A Boldogtalanok nagyon nehéz anyag.
– Mitől nehéz ez a darab?
– Az elhallgatások sokasága miatt. Hogy a lényeg sosincs kimondva. Ez valahogy ott feszül a rengeteg befejezetlen, eltört mondatban. És ezekről a sűrű pillanatokról kell azt érezned, hogy a lényeg valahogy kimondhatatlan. Ettől nagyon nehéz darab.
