Mesteri játék

Persze az alkotók névsorát tekintve már sejthetjük, hogy nem egy avítt emlékműsort fogunk látni a Bárka színpadán. Ladányi Andrea a kötelező köröket is úgy futja le, hogy azt öröm nézni. Ahogy 2009-ben, a Haydn emlékévben elkészítette a GasztroBaLettet, úgy idén a Liszt-év is ötletrohamot indított el a fejében. Eddigi kísérletezései során már bevált művésztársaival – Borlai Gergő dobossal, Lakatos Márk stylisttal, Bajári Levente és Kovács Martina táncosokkal, valamint Szigetvári Andreával, aki egyetemi szinten tanítja az elektronikus zeneszerzést – szűk egy óra alatt meggyőznek minket arról, hogy Liszt Ferenc nemcsak hogy halhatatlan, hanem egyenesen kortárs zeneszerző.

Ügyes trükkel már az előadás első percében elintézik az alkotók, hogy érzékeinket megnyissuk, fantáziánkat szabadjára engedjük, és előbányásszuk magunkból a gyermeki énünket. A színpad közepén felállított tévében ugyanis a Tom és Jerry The Cat Concerto című epizódja fut, amelyben a két főszereplő a macska zongorakoncertje közben gyepálja egymást, méghozzá Liszt II. Magyar rapszódiájának dallamára, a zeneszerző zsenijét megidéző virtuozitással. Ami a bájos prológust követi, arról stílusosan megállapítható: Ladányi és alkotótársai úgy játszanak Liszt zenéjével, mint macska az egérrel. Konkrétabban, mint Tom Jerryvel, hiszen ahogy Jerry maga is élvezi a játékot, úgy nagy valószínűséggel Liszt Ferenc is örömmel látná, hogy válik klasszikus dallamaiból kortárs zene és kortárs tánc.

Fotó: Dusa Gábor

Pianínó ugyan egy sincs a színpadon, van viszont egy ősöreg harmónium és egy tornaszertárból „megszökött” ló, zongorabillentyűs mintával. A játéktér jobb oldalát beteríti Borlai Gergő hatalmas dob arzenálja, középen egy futurisztikus, neonzöld fénycsíkokból álló elektronikus hárfa látható. Lakatos Márk az ünnepi alkalomhoz illően és a zongoristák dresszkódjának megfelelően fekete-fehérbe öltöztette a szereplőket. A klasszikus balett kötelező kellékéhez, a tütühöz Ladányi fehér inget és nyakkendőt visel, de tüllszoknya kerül Bajári Leventére is, csupasz mellkasára hányavetin felvett szmokingkabáttal párosítva. Kovács Martina gigantikus sarkú női cipőben, öltönynadrágban és frakkban ül a harmónium, Borlai nyakkendőben, ujjatlan ingben és zakóban a dobok mögött.

A klasszikus és a kortárs egymást megtermékenyítő kergetőzése jellemzi nemcsak a színpadképet és a kosztümöket, de a zenét és a táncot is. A változatlanul bejátszott Liszt-dallamokra – akár Jerry a rajzfilmben – Borlai jazzes ritmusorgiával tromfol. Az alig szuszogó harmónium pedáljának ütemes pumpálásából modern zene válik. A helyszínen felvett és visszajátszott dallamokból és zajokból akkor és ott keletkezik hangkulissza. A legvarázslatosabb hangszer azonban a fényhárfa, amelynek vetített húrjai minden érintésre más és más hangon szólalnak meg. Hol hosszan recsegnek, hol üveghangon sikoltanak, máskor Liszt-művek dallamfoszlányait visszhangozzák. Előre betáplált rendszer szerint, de az adott pillanatban keletkező kombinációban. A zöld csíkokon áthaladó, azokat ujjheggyel, ruhával megérintő Bajári és Ladányi teste az, ami megszólaltatja ezt a különös virtuális instrumentumot. A Szerelmi rapszódia így beillik azoknak a Ladányi rendezte vagy táncolta előadásoknak a sorába – A testek felszínének esetleges állapotairól, Swinging Door, BL, GasztroBaLett –, amelyek a testet mint hangszert vizsgálják, a zene és mozgás közvetlen kapcsolatát keresik. A Borlaival közös katartikus kettőst konkrétan is megidézi az a jelenet, amikor Ladányi besétál a dobok mögé, bekúszik a dobos ölébe, rafináltan kicseni kezéből az ütőket, hogy maga is üssön néhány taktust. A táncosnő ezer arcát mutatja ebben az előadásban is, ami azért is indokolt, mert a rapszódia műfajához híven gyakorta változik az előadás hangneme. Látunk gondosan kimunkált klasszikus balettos szerelmi enyelgést precíz emelésekkel és fennkölt kézfejbillentésekkel, de hosszú percekre mozdulatlanul kitartott pózokat, mechanikusan ismételt mozdulatsorokat, zenedoboz balerináját eszünkbe juttató gépies forgásokat vagy épp az akaratnak ellenszegülő, mereven összecsukló lábakat is. Sok a szándékos manír, az ironikus gesztus, a virtuóz, körülrajongott, exhibicionista zeneszerzőt huncutul kifigurázó póz.

Fotó: Dusa Gábor

Folyamatosan érzékelhető a nézőt és alkotót egyaránt felszabadító felhőtlen játékosság, aminek következtében párbeszéd alakul ki nemcsak a nagy komponista lehengerlő zenéjével, de életművének kulturális lenyomatával, a róla alkotott képpel, a hozzá kapcsolódó legendákkal, sztereotípiákkal is. Bajári a zongorának álcázott tornaszer mögött piperkőc művészként igazgatja fehér kesztyűjét, nekikészül a zongorázásnak, majd nem játszik semmit. Ellenben a virtuóz mester, Borlai úgy belemelegszik a dobok, cintányérok püfölésébe, hogy azok sorra lepotyognak a földre. Kovács Martina frakkja hátulját peckesen hátracsapva elhelyezkedik a zongoraszéken, majd – nyilván, hogy ne korlátozza a zenélésben – inkább ledobja válláról a kabátot, ami a földre esik. A pedálokat erőlködve nyüstöli, de csupán a II. Magyar rapszódia első néhány hangját tudja kicsiholni a harmóniumból. Az előadás zárlatában vég nélkül ismételi a frakk meglebbentését, le és felveszi a májsztrói öltözetet, mindahányszor elhitetve velünk, hogy végre belekezd a zongorajátékba, de mégsem teszi. Ugyanígy nem akar véget érni maga a rapszódia és az előadás sem. Ahogy az előadás elején vetített filmjelenetben Jerry sem hagyja az egyre elcsigázottabb Tomnak, hogy befejezze produkcióját (hiszen a zongora kalapácsait hátulról irányítva ismétli meg az utolsó futamokat), úgy Liszt újra és újra elakadó és meglóduló zenéje is minduntalan felkelti a földről a meg-megbicsakló Ladányit. A késleltetés miatti várakozás miatt persze csak még nagyobb a hatása annak, amikor végre a zenemű utolsó hangjai is felcsendülnek, és az elragadtatott közönségből kitörhet a lelkes taps, no meg a „Brávó-brávó!”

LA Dance Company

Zene: Liszt Ferenc, Borlai Gergő, Szigetvári Andrea (Magyar Computerzenei Alapítvány)

Stylist: Lakatos Márk

Előadók: Ladányi Andrea, Bajári Levente, Kovács Martina

Közreműködik: Multimédia Lézer

Dobon közreműködik: Borlai Gergő

Helyszín: Bárka Színház