A darabokra tört amfora
Trójai játékok; A Szilfid – Magyar Nemzeti Balett
Stílusok ütköztetésének lehetünk tanúi, amikor a Trójai játékok című férfi balettparódiát és A Szilfid című klasszikus, romantikus balettet egy előadáson belül mutatják be a Magyar Állami Operaház színpadán. A két mű egymás mellett kontrasztos, egymással összhangba nem hozhatóak, két külön egységként kell kezelnünk őket.
Robert North, amerikai táncos, koreográfus 1974-ben alkotta meg a Trójai játékok című egyfelvonásos művét, melyet most nyolc férfi táncos előadásában láthatunk. Gongütések, dobok, csörgők és latin ritmusok csengenek a fülünkbe, miközben a színpadon színes, feszülő rövidnadrágba és térdzokniba öltözött férfiak mintha edzésre gyülekeznének. Meztelen felsőtestükkel szépségüket, mozdulataikkal erejüket fitogtatják; az antik világ férfi ideáljainak képét idézik (vagy inkább egy testépítő bemutatón találtuk magunkat?). Cigánykerék, átfordulás, gúlából épített szoborcsoportok díszítik a koreográfiát. A pontosság és a mértanilag egységes kivitelezés komolyságra utal, azonban balettparódiáról lévén szó, mindez egy pillanatig sem vehető komolyan.
A zene erőteljes, de vidám, szamba ritmusokkal kíséri őket (zeneszerző: Bob Downes). Furcsa, balettszínpadra nem illő kéztartások tarkítják a koreográfiát, mintha a táncosok nyári kurzuson vettek volna részt az amerikai Broadway tánctermeiben. Egy „jazz kéz" itt, egy integetés ott, néhol egy kis John Travoltá-s bájjal a táncos hátrasimítja a haját; és máris elég messze vagyunk Trójától. Helyet kap néhány afroamerikai, izolált mellkas mozgás, és ahogy egy kézenállásban a feje tetejére áll a világ, úgy kell igazítanunk nézői hozzáállásunkon is. Amikor a gimnasztikai elemek közepette azt hisszük, immár hadsereggé alakulnak, és komolyra veszik a figurát, az egyik táncos, mintha egy testépítő versenyen pózolna, magára vonja a figyelmet. Kisebb humoros jeleneteket játszanak el a színpadon. Például a férfi hiúság bájolgó képviselőjét, aki a kifigurázott alfa-hím szerepében szeretne (szó szerint) tetszelegni, a színpadot átszelve többször is megkergetik. Csak ne lenne olyan elegáns az a balett futás... Paródia lévén próbálok elvonatkoztatni, de a humor ellenpólusaként kirobbanó energiát várnék. Bár vitathatatlan a koreográfia virtuozitása és a táncosok fizikai teljesítménye, a balett-táncos mozdulatok eleganciája mégis levon a férfias erő értékéből. A közönségnek kétségkívül szórakoztató, de talán számomra nem elég kontrasztos.
Szólók, duók és csoportos részek váltakoznak, a koreográfia gördülékeny, nem akad meg; a végén pedig gondosan megkomponált meghajlást láthatunk. A spontaneitást mellőzve, egymás után ugranak, gurulnak, cigánykerekeznek, és (erő)feszítéseikért a közönség tapssal jutalmazza a táncosokat. Azonban kissé soknak érzem az utolsó mozzanatot, amikor egy színpadias összeesés után, a földön fekve, önelégült mosollyal az arcukon integetnek felénk. Eddig valahol a humor és a bájolgó magamutogatás mezsgyéjén táncoltak, de ezzel az elköszönéssel nálam biztosan átlépték a határt. A koreográfia születésekor (1974-ben) még valószínűleg formabontónak számított a balettéletben, de mára már vegyes nézői megítélésben részesülhet.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/6. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft
