A különféle értékek nem zárják ki egymást
Beszélgetés Tompa Gáborral
Tompa Gábor (1957) 1990 óta vezeti a Kolozsvári Állami Magyar Színházat, amely az egyik legsikeresebb magyar nyelvű színház. Számtalan esetben nyerték el a Román Színházi Szövetség (UNITER) különféle díjait, többször kaptak Magyarországon is fesztiváldíjakat, kritikusdíjat. A színház sokat utazik, különféle fesztiválokon, külföldi vendégjátékokon vesz részt. Az igazgató főrendezővel a kolozsvári színház sikerének titkairól beszélgettünk: a művészi programról, a felkért nemzetközi hírű rendezők, illetve a bemutatásra kerülő darabok kiválasztásáról, a társulat erejéről, a rendezői és a színészi munka sajátosságairól.
Teatrianon
– Több izgalmas előadást láttam az elmúlt szezonban Kolozsvárott. Ahhoz képest, hogy milyen jó a kolozsvári színház (és mennyire remek a társulat), viszonylag kevés szó esik rólatok Magyarországon. Amikor ott voltatok a POSZT-on – például olyan fontos előadásokkal, mint a Hedda Gabler vagy a Leonce és Léna –, ez sem keltett különösebb visszhangot.
– Az utóbbi időben már nem nagyon törődöm ezzel. Egyszer elmondtam a POSZT-on, az utolsó úgynevezett szakmai beszélgetésen, amin részt vettem – a Jacques avagy a behódolás című Ionesco-darabot játszottuk Pécsett –, hogy létezik egy feltűnő jelenség, amit én teatrianonnak neveztem el. Magyarországon ugyanis rendre teljesen más szempontokkal szembesültünk, mint ami alapján mi dolgozunk. Ezekkel a visszajelzésekkel nem nagyon tudunk mit kezdeni, mert nem kapcsolhatók össze azzal a színházi értékrendszerrel, amelyet képviselünk. Persze a mi esetünkben sem merev és egyféle szempontrendszerről van szó, mert a színház lényege a sokféleség. Egyébként nem is az egyszerű nézőkkel van baj, mert ők többnyire jól fogadnak bennünket Magyarországon. Akik eljönnek megnézni, azok szeretik az előadásainkat. De amikor a szakmai közönség van többségben a nézőtéren, akkor valahogy hűvösebb a fogadtatás. Lásd például a Ványa bácsit a budapesti Nemzeti Színházban...
– Ott nem volt sikeres?
– ...szinte síri csend fogadta. Holott ez az előadás jelen pillanatban a világ egyik legizgalmasabb előadása, nyolcadik évada megy nálunk Kolozsváron, és ahogy megjelenik a honlapon a műsor, öt percen belül elkelnek a jegyek. Ebben a színházban az utóbbi 25 évben csak a Kopasz énekesnő volt ennyire sikerese, ami több mint 150 előadást ért meg. A Ványa bácsi is már a 125. felé közeledik.
– Miben lehetne megragadni azt a szemléletbeli különbséget, amely köztetek és a magyarországi szakma hangadói között van?
– Erről több interjúban és írásomban beszéltem már, sok újat nem tudnék hozzátenni. Korábban azt mondtam, hogy úgy tapasztalom, Magyarországon nehezebben fogadják be azt, amit nem lehet közvetlenül megfeleltetni a valóságnak. A magyar színház – szakmai felkészültsége alapján – még mindig realista alapú. Emiatt a másképp fogalmazó előadások nehezebben találnak utat itt. Nem nagyon szeretném fölcímkézni a különféle törekvéseket, de Magyarországon ritkább a metaforikusabb nyelven beszélő, erősebb vizuális hatásokkal élő színház. (Persze ez fából vaskarika, hisz minden színház vizuális hatásokkal él. Amikor valaki azt mondta nekem, hogy az én színházam erősen képi jellegű, akkor azt válaszoltam, hogy nem tudok olyan színházról, ami ne lenne ilyen.) Ugyanakkor a legtöbb magyarországi előadásból hiányzik az az összetevő, ami számomra a legfontosabb – bár ez is nagyon bonyolult és gazdag fogalom –: a színház szakralitása, a szakrális rétege.
De nem szeretnék igazságtalan lenni, mert az elmúlt években ritkábban tudtam Magyarországra utazni, így jóval kevesebb előadást is láttam. És tíz éve nem rendeztem itt, bizonyára sok minden történt azóta a magyarországi színházakban is...
– És milyenek voltak az akkor tapasztalataid?
– Nem voltak túlságosan kedvezőek. Nem is az előadások fogadtatása, inkább a munkafolyamat miatt nem. Valaki egyszer megkérdezte, hogy sok országban, sok színházban, sok nyelven rendeztem, ezek közül melyik nyelven volt a legnehezebben dolgoznom. Akkor őszintén azt válaszoltam, hogy magyarul. Mert voltak magyarországi rendezéseim, amelyeket nagyon nehezen tudtam megcsinálni. Elsősorban azért, mert itt másfajta színészi mentalitással találkoztam, mint amit megszoktam. Volt egy időszak, amikor mindez úgy elkeserített, hogy lassanként eltávolodtam a magyarországi szakmától. De szerencsére úgy hozta a sors, hogy sokfelé utazom a világban, sokat dolgozom, így nem is tudok jelen lenni a magyarországi színházi életben.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/6. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft
