A barbárság vége – (nemzet)haláli happy end
Shakespeare: Hamlet – Örkény István Színház
Az Örkény Színház Bagossy László rendezte Hamletjében máshová helyeződnek a hangsúlyok, mint azt jósolnánk: a filozofikus hős nem saját magával, lelkiismeretével vív, sokkal inkább a környezetével. Egy még épelméjű, értelmesen és megfontoltan cselekedni kívánó ember küzd keservesen egy gyorsan ítélkező, végletes, egyszerű, már-már primitív és korrupt környezetben. Az előadás ezt a keserves küzdelmet meglepő módon sok humorral meséli – és katartikus zárszót álmodik neki.
A nézőtérrel szemben egy másik nézőtér, helyesebben lelátó látható (Bagossy Levente díszlete) – egy stadion nézőtere szürke betonlépcsőkkel, piros műanyag ülésekkel. És a szurkolókkal – egy nemzetnyi piros-fehérre mázolt, baseball-ütőket markoló, egyszerű jelszavakat ordítozó, barbárnak látszó, tömegbe verődött, primitívvé váló emberrel. Ez a tömeg válik Hamlet mellett az előadás másik főszereplőjévé. Bagossy László Hamlet tragédiáját nemcsak Hamlet tragédiájaként jeleníti meg, hanem egy egész ország, ha tetszik, nemzet tragédiájaként. Szinte végig tele van a színpad, méghozzá nem is a királyi udvar tagjaival, de a néppel. A néppel, ami inkább futballhuligánok csordájára hasonlít. Úgy is működik: mindenki egy irányba bámul, ha történik valami (vagy gól, vagy gól kihagyása, más nem nagyon lehet), mindenkinek hasonló reakciói vannak, de csak artikulálatlan hangokkal vagy mutogatva képes ezeket kifejezni. Sokkal többre nincs is szükség. A tömeg hangos jelszavakat skandál dühödten, és bárminek nekimenne, legyen az fal vagy a norvégok serege. Teljesen véletlenül a dán szurkolók piros-fehérben vannak, és az amerikai filmekből ismert bölényszarvas sapkák és az indián-díszek mögött (Jelmez: Ignjatovic Kristina) vészjóslóan sejlik fel agyunkban egy mostanában túl sok helyen előforduló lobogó. A tömeg egyszerre ordít egyszerű dallamra egyszerű és annál félelmetesebb szavakat. Észre sem veszi, hogy egy gondolkodó, töprengő kis alak gubbaszt a lelátó lépcsőjén a térdek magasságában. Hamlet első monológját szinte mondatról mondatra akasztja meg a szurkolói üvöltés, a halott hősről, apjáról szóló halk emlékezését a János bácsi a csatában skandálása szakítja meg újból és újból ütemes tapssal kísérve.
Hamlet nem való ebbe a közegbe, ahol mintha mindenki meg lenne vadulva. Játssza az őrültet, de közben tényleg beleőrül a helyzetbe. Nem az az őrülete, amit mutat, magát kipingálva, szoknyácskában és fátyolban ugrálva, hanem, hogy képtelen megerőszakolni magát és beilleszkedni: képtelen barbárnak lenni. Olyannak, akinek nem lenne gond egy Claudius megölése és felkoncolása, aki egy másodpercig sem gondolkozna rajta – elsöpörné. Hamletnek mintha az lenne a baja, hogy még használja az agyát, a dühön kívül még vannak érzései, és főleg: vannak kétségei, kérdései és felelősségérzete. Hovatovább morális dilemmái.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/6. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Ezek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 395 Ft
