Spirituális labirintus

A rendező gyakran nyúl hatalmas irodalmi anyagokhoz, amelyeknek szövegét úgy húzza meg, hogy csak az alapvető történetszál maradjon meg. Dosztojevszkij utolsó, s egyben legterjedelmesebb, ugyanakkor legösszetettebb regénye esetében is e munkamódszert követte, a hamburgi Thalia Theater dramaturgjával, Susanne Meisterrel közösen. A regényben felbukkanó számos kisebb, első olvasásra különállónak, sőt akár kuszának tűnő jelenet többségének célja, hogy felsorakoztassa a regény közepe táján elkövetett gyilkosságra utaló jeleket, ellenben a hosszabb, kidolgozottabb részek alkalmat nyújtanak a narrátornak / írónak, hogy az emberiség esszenciális problémáira keressen válaszokat. Perceval ez utóbbi szálat tartotta meg, a bűn természetének, valamint a hit krízisének kérdéseit feszegeti, s nem igazán foglalkozik azzal, ki is követte el a gyilkosságot, sőt a gyilkosság motívuma valójában arra szolgál, hogy azon keresztül is az emberi lélek és természet mélyére áshasson.

Perceval hivatkozik Mihail Bahtyinra, aki „polifonikus" regénynek nevezte A Karamazov testvéreket, s amellett érvel, hogy Dosztojevszkij az egyes szereplőkön és azok sorsán keresztül az emberiség „nagy" kérdéseire adható különböző válaszokat fejti ki, ám nem moralizál, vagyis nem foglal állást egyik válasz, egyik megoldás mellett sem. A rendező és színészei bravúrja abban áll, hogy a Thalia Theater előadásában a dosztojevszkiji alakok egyszerre személyesítenek meg egy-egy felfogást, világnézetet, hozzáállást, mégis – tagadhatatlan stilizáltságuk ellenére – hús-vér karakterek maradnak.

A színpad – akárcsak Perceval több más rendezésében – szinte teljesen üres, és mindvégig változatlan. Ez mégsem jelenti azt, hogy a színpadkép statikus lenne, hiszen a belógatott hosszú fémrudak folyamatosan imbolyognak, valamint a világítás is segít abban, hogy az előadás során a tér újabb és újabb arcát fedje fel. Bár a díszlet nem utal egyértelműen helyszínre, mégis óhatatlanul egy katedrális képzetét kelti: a fémrudak függőlegesei egy templom oszlopait idézik, s e képet még erősebbé teszi a szín közepén álló hatalmas harang. Másfelől a rudak erdeje labirintusként is funkcionál (maga Perceval „spirituális labirintusnak" nevezte Annette Kurz díszletét), amelynek a mélyén időről időre felbukkannak az adott jelenetben épp nem játszó szereplők is – így egyszerre tűnnek elveszettnek, ám kéretlenül jelenlévőnek is. Az elveszettség, bizonytalanság érzetét növeli a hullámzó padló, valamint a szanaszét heverő tárgyak is – főleg könyvek, háromlábú támlátlan székek, de például mindvégig a színen marad Katyerina Ivanovnának az első jelenetek egyikében levetett cipője is.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az

Ellenfény 2015/5.

számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft