Egy történetet kell elmesélnem

– Több sikeres együttműködés után Cameron McMillan visszatért a Pécsi Balett együtteséhez, és egy újabb táncelőadás betanítására készül. Orfeusz és Euridiké történetét láthatja majd a táncszerető pécsi közönség a 2015. április 24-i premieren. Kérem, ismertesse meg velünk a darab koncepcióját!

– Már gyermekkoromban elvarázsolt az ókori görög mitológia. Emlékszem, miközben újra és újra olvastam e másvilági mítoszokat, elképzeltem ezt a rémisztően csodálatos világot, és hinni akartam benne, ebben a vad univerzumban, ahol istenek és szörnyek csatáznak egymással a hatalomért, játszva hősökkel, esendő emberekkel. A mítosz attól kel életre, hogy generációról generációra öröklődik. A történeteket újrameséljük, átírjuk, félig elfelejtjük, majd elveszítjük, hogy végül újra megtaláljuk őket. Ezért helyeztem koreográfiámat az emlékezet kontextusába. Christoph Willibald Gluck operájának témái Riederauer Richárd kortárs kompozíciójába szőve emelkednek a mítosz világába. Az archaikus és szimbolikus elemeket Molnár Zsuzsa díszlet- és jelmeztervező értelmezi újra a modern dizájn esztétikája szerint. A táncművészek által megformált karakterek és jelenetek pedig újramesélik az európai kultúra egyik legnagyszerűbb történetét.

– Az elmúlt időszakban a londoni Ballet Boyz Dance Company munkatársaként milyen előadásokban működött közre, és milyen minőségben?

– Közel két évig voltam a társulat próbavezetője és a díjnyertes The Talent c. produkció koreográfus asszisztense. Russell Maliphant és Liam Scarlett koreográfusok munkáját segítettem, a turnékon pedig én állítottam színpadra az előadást. Olaszországban, Amerikában, Ausztráliában és természetesen az Egyesült Királyságban is turnéztunk az előadással. Emellett naponta balett gyakorlatot tartottam, és a táncművészek technikai fejlesztését végeztem.

– A Ballet Boyz milyen infrastruktúrában működik? Van állandó játszóhelyük? Hány előadásuk van? Turnéznak? Milyen a repertoárjuk? Hány táncosuk van?

– A Ballet Boyz-t a Royal Ballet két egykori táncművésze alapította, akik eleinte megkértek alkotókat, hogy készítsenek nekik – alkalmanként más táncosokkal kiegészülve – koreográfiákat. Táncművészi pályájuk végeztével elhatározták, hogy a koncepciót folytatva egy új, csak férfi táncművészekből álló társulatot hoznak létre. A társulat tíz fiatal táncművészből áll, alapvetően projekt-elven működik, bár manapság már egyévesek a szerződések. Nagyon sokat turnéznak, mindig újabb és újabb munkát hoznak létre, színpadra és filmre egyaránt, és nagyon sikeresek. Egészen különböző hátterű koreográfusok számára teszik fel ugyanazt a kérdést: milyen egy csak férfi táncművészekből álló stáb számára koreográfiát készíteni? Amikor a táncművészet hagyományosan a férfi/női szerepekre épít, milyen lehetőségeik vannak, hogyan lehet ezt a konvenciót megtörni?

– Mi nagyon szívesen látjuk Önt, az együttes tagjai nagyon szeretik munkamódszerét, amellyel alkotó partnerként fogadja a táncosokat, belőlük, testükből, mozgásukból szövi a darab „alapszövetét". Ossza meg velünk alkotói stratégiáját, kompozíciós módszerét!

– Szeretek a táncos szellemével is dolgozni, nemcsak a testével. Egy táncos ugyanis nagyon sokat tud adni az alkotói folyamat során. Gyakran úgy gondolom, az alkotás egyfajta kirakós játék. Elszórom a táncosokon az anyagot/gondolatot/mozdulatokat, és egyszer csak minden a helyére kerül, és kialakul egy kép... Persze az Orfeusz és Euridiké esetében ez más volt, hiszen most sokkal komolyabb narratívával dolgozom, mint eddig bármikor, ezért vannak megadott strukturális paraméterek. A mitológiai koncepció megenged egyfajta nyitottságot, de azért mégiscsak egy történetet kell elmesélnem. Meg kell találnom az egyensúlyt a történet vizuális megjelenítésére, anélkül, hogy a cselekményes balettek tradícióját követném. Legalább annyira fontos a karakterek fizikai megjelenítése, mint egy történelmi, képzőművészeti és filozófiai referenciákkal teli mitológiai atmoszférának a megteremtése.

– Mennyire tudta megismerni a magyar nyelvet?

– Haha! Ön szerint tanultam bármit is?? A magyar nyelv eszméletlen nehéz. Persze azért tudok már egy-két szót, és most, hogy már ismerem a táncosokat, a kommunikációnk természetes módon egyre jobb és könnyebb.

– Hová szólítja következő munkája? Milyen alkotásra készül, mik a tervei?

– A premier utáni napon Hongkongba utazom. A Hongkongi Előadóművészeti Akadémián lesz a januárban betanított darabom bemutatója. Ezio Bosso olasz zeneszerző és az akadémia vonósnégyese élőben játszik majd, 17 sokoldalú klasszikus táncos adja elő a koreográfiát. Ebben a munkámban azt a kérdést tettem fel, hogy mi a szerepe a klasszikus balettnek a 21. században, és mi történik, ha a klasszikus formát kortárs gyakorlattal közelítjük meg. A nyár folyamán pedig kutatni, kísérletezni szeretnék egy kicsit. Nagyon szerencsés vagyok, mert az utóbbi időben sok felkérésem volt, de épp ezért most úgy érzem, be kell vonulnom egy kicsit egy stúdióba, hogy a bemutató pressziója nélkül ötleteljek, kísérletezzek, alkossak valamit.

– Milyennek tartja Pécs városát? Reméljük, máskor is láthatjuk itt. Ugye szívesen jön?

– Pécs nagyon szép város és mivel már harmadik alkalommal vagyok itt, úgy érzem, ismerem is kicsit. Tavasz van, látom, ahogy a város téli álmából ébred. Jó érzés, hogy a társulattal már kialakult kapcsolatunk van. Nagyra értékelem az eddigi felkéréseket, örömmel térnék vissza bármikor, hogy még többet lássak a városból, és újra együtt dolgozhassam a Pécsi Balett táncművészeivel.

– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok, és szeretettel várjuk a későbbiekben is!