Család / történelem
Mikó Csaba: Apátlanok – Örkény Színház
A rendszerváltás előtti éveket és az azt követő két évtizedet idézi meg Mikó Csaba darabja. Az Apátlanok egy család történetén keresztül beszél Magyarország történelméről, az itt élők életlehetőségeiről, a nemzedékek egymáshoz való viszonyáról. A szöveg 2013-ban a Nyílt Fórumon elnyerte a legjobb darabnak járó Vilmos-díjat, majd ugyanebben az évben a színházi dramaturgok a legjobb új magyar drámának választották.
Színpadra először német nyelven került, a Michael Lippold rendezte regensburgi előadás 2014-ben szerepelt a Kortárs Drámafesztivál programjában. A mű hazai bemutatóját az Örkény Színház tartotta.
[...]
Mikó Csaba által alkalmazott drámaforma Laci véleményével azonos: annyiféle nézőpontot kínál a család történetéhez (és az elmúlt huszonvalahány év történelméhez), ahány szereplője van a darabnak.
Az Apátlanok nem hagyományos darab. A hét kép, amelyre tagolódik a szöveg, ugyan felidéz szituációkat (Tomi 18. születésnapja; disznóvágás; családi karácsony; Doda esküvője; a szülők 30. házassági évfordulója, apa temetése), de a darab szövege nem ezeket a helyzeteket bontja ki különféle dialógusokban. Sőt nem is csak dialógusokat hallunk, hanem párhuzamos monológokat is, amelyek nemcsak azt teszik nyilvánvalóvá, amit a szereplők mondanak, hanem azt is, amit gondolnak, éreznek. Így a szöveg valóban a legkülönfélébb nézőpontokból közvetíti ugyanazt a szituációt, a legkülönfélébb viszonyokat jelezve hozzá. És ebbe a formába az is természetesen illeszkedik bele, amikor a szereplők visszaemlékeznek más helyzetekre vagy életük meg nem jelenített epizódjaira.
Ez a párhuzamos monológokra épített drámaforma sem Mikó Csaba életművében, sem az Örkény Színház színpadán nem ismeretlen. Ilyenek voltak Roland Schimmelpfennig darabjai (Az arab éjszakát és a Nő a múltból című darabot az Örkény Színház is bemutatta), és írt efféle „emlékszimfóniákat" Mikó Csaba is (pl. az Apa és az Idill című művei). Az Apátlanok újdonsága inkább az, hogy ezt a formát időnként hagyományosabb dialógustechnikával vegyíti, ezáltal egy újabb, objektívebb nézőpontot is teremtve. Azaz időnként látjuk azt is, hogy valójában mi történik a szereplők között, miközben az ehhez való belső viszonyukat is érzékeljük.
Irodalmi formának ez kétségtelenül érdekes, de mindig kérdéses, hogy ebből miképp alakulhat ki izgalmas színházi forma. A szöveg teatralizálásában a már említett jelmezek, díszletek és a vetítések mellett leginkább a szereplők segítik Gáspár Ildikó rendezőt. A színészek a háttérfal előtti három szintes tér különböző pontjain jelennek meg, hol párbeszédet folytatnak, hol monologizálnak, időnként mikrofonokba is beszélnek. Ez a forma mégsem jelenti azt, hogy távolságot teremtenének a figurákkal. Míg a darab formája a nézőpontok sokféleségét kínálja, a színészek ehhez az alakok folyamatosságát társítják, megjelenítik őket, s nem kommentálják a viselkedésüket. Ez a kettősség óhatatlanul teremt némi iróniát, amelyek a színészek finom jelzései is erősítenek. Így hat például túlzónak, ezért kontraproduktívnak a Nagy Zsolt játszotta Tomi vehemens családközpontúsága, ezért érezzük a Polgár Csaba játszotta Lacit akkor is sviháknak, amikor mások hisznek neki, ezért hatnak a Takács Nóra Diána játszotta Feszter világmegmentő tervei saját szerencsétlen sorsa kompenzálásának, ezért hat Tenki Réka Dodájának mély átéléssel közvetített művész hitvallása egy felnőni képtelen kislány önáltató illúziójának. És ezért nem lehet elhinni Simon egyetlen szavát sem, miközben igen meggyőzően beszél.
Gáspár Ildikó rendezése senkinek nem ad igazat. Azt érzékelteti, hogy valahol mindenki téved, valamiben mindenki hazudik – vagy önmagának vagy másoknak –, valamiért minden élet félresiklott. És ebből egy olyan nemzedéki körkép bontakozik ki, amely a jelenre az elmúlt évtizedek nézőpontjából ad magyarázatot. Olyan nemzedék jelenik meg az előadásban, amely nem volt képes eligazodni az életben. A szüleiktől nem örököltek használható, eligazító tudást, és ők maguk sem voltak képesek olyan értékeket teremteni, amely valóban élhetővé tenné az életet. Így váltak kiszolgáltatottjaivá maguk is az alakváltó terminátoroknak.
Részlet egy hosszabb elemzésből. A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/3. számában.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft
