A háború nem ért véget
Brecht: A kaukázusi krétakör – Szigligeti Színház, Nagyvárad
Negyedszer dolgozott Anca Bradu (1969-) rendező a nagyváradi Szigligeti Színház társulatával. Sőt A kaukázusi krétakör mostani nagyszínpadi bemutatója azt a célt tűzte ki, hogy folytassa a nagy sikerű előző közös munka, A mi osztályunk által elkezdett „kortárs lelkiismereti problémákról szóló társadalmi párbeszédet".
Anca Bradu a román rendezői iskola folytatója, előadásait általában határozott esztétikai elvek szerint formálja meg, és ebben a stilizációnak mindig kitüntetett szerepe van. Ugyanakkor az előadások gondolati tartalmát is markánsan közvetíti.
Mindezt már az előjáték is sejteti. A nagyváradi előadás – az utóbbi évek színházi gyakorlatával ellentétben – megtartja A kaukázusi krétakör keretjátékát. Anca Bradu rendezésének kezdőképében egy teherautó-platót látunk, amely emberekkel van telezsúfolva. Ez a kép a kitelepítések, deportálások, internálások, menekülések képzetét idézi fel. Mindazokat a korszakokat és helyzeteket, amikor a történelem a legelemibb szinten szólt bele az emberek életébe, nemcsak az életviszonyaikat forgatta fel, hanem lakóhelyük elhagyására is kényszerítette őket.
A teherautóról lekászálódó emberek kezdenek bele a Brecht-darab keretjátékába, a két grúz kolhoz vitájába, amelyet az Állami Újjáépítési Bizottság fővárosi szakértője (Kardos M. Róbert) próbál kordában tartani. Hisz nem igen tudnak megegyezni abban, hogy kié legyen a völgy: a kecsketenyésztőké, akiket a hatóságok kényszerítettek arra, hogy elhagyják azt, és messzire vándoroljanak, vagy a gyümölcstermesztőké, akik öntözőműveik hatékonyabb működtetése miatt szeretnék a völgyet birtokba venni.
De a nagyváradi előadásban – a Brecht-darabbal ellentétben – nem a háború utáni győztesek derűs, észérveket kereső vitája zajlik, hanem zaklatott, ideges küzdelem, amelyben igazán senki sem nyerhet. Ennek a tényleges jelentése csak az előadás zárlatában válik világossá. Anca Bradu rendezése befejezi a Brecht-darab fél keretjátékát: az énekes záró szavai után nincs vége az előadásnak, robbanások hallatszanak, zaklatott, mozgó fények világítják meg az embereket, akik menedéket keresnek az újabb fenyegetés elől. Mert a nagyváradi előadás jelzései szerint a háború nem ért véget, a fenyegetés továbbra is ott él a szereplők között, és ki tudja, hogy mikor következik be egy újabb fordulat, ami ismét kiforgat mindent és mindenkit önmagából. (Andra Bădulescu Vișniec jelmezei nem datálják pontosan az előadást. A teherautón érkezőkön lévő sötét kabátokat, sálakat, kendőket és sapkákat az ötvenes években éppúgy hordhatták a falusiak, mint napjainkban.)
Brecht még azt kutatta A kaukázusi krétakörben, hogy mi következhet a második világháború után, mi történhet a kisemberrel, van-e esély, hogy olyan világ épüljön számára, amelyben érvényesül az igazságosság elve. Hetven év múlva Anca Bradu viszont már arról készített előadást, hogy a világ kiszámíthatatlan, permanens változásában marad-e némi esély arra, hogy az ember legbensőbb értékei szerint cselekedjen, hogy megőrzött embersége alapján létezzen. Ezt erősíti a keretjáték is, de lényegében erről szól az előadásban megjelenített kettős példázat is, amelyet a kolhozok tagjai játszanak el.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/3 számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft
