Egy bizonytalan korszak hőse?

Szöveg, tér, zene

Mivel a Platonov nyomtatva majdnem kétszáz oldal hosszú, és előadása minimum hat órát venne igénybe, ezért a bemutatók döntő többsége a darab valamely rövidített változatából indul ki. Így a Platonov műsorra tűzése elkerülhetetlenül a darab egy-egy újabb szövegváltozatát is eredményezi.

A nagyváradi előadás színlapja nem tüntet fel dramaturgot, így valószínűleg maga a rendező készítette a szövegváltozatot. Bár az Apátlanul mai színházi mértékekkel viszonylag hosszú előadás (négyórás játékidőben, három részben játsszák), de így is csak jelentős húzásokkal kerülhet színre a Csehov-szöveg. A nagyváradi szövegváltozat egyrészt feszesebbé húzza a jeleneteket, itt kevesebbet beszélnek a szereplők, sokkal célirányosabbnak tűnnek a megszólalásaik, mint az eredeti darabban. Ugyanakkor a jelenetek között is határozottan szelektál a nagyváradi szövegváltozat. Főleg a második felvonás második képe és a harmadik felvonás válik tömörebbé. Ugyanakkor a szokásosnál több marad meg az első felvonásból és a második felvonás első képéből (bár itt is határozottak a húzások). Ezáltal olyan motívumokat is megerősít a szövegváltozat, amelyek általában nem (vagy nem elég hangsúlyosan) szoktak szerepelni a Platonov-előadásokban.

A nagyváradi előadás szövegváltozata határozottan vezeti a történetet (elsősorban azok a szövegrészletek maradnak meg, amelyek a figurák, illetve a cselekmény építése szempontjából tényleg meghatározóak), de meghagyja a darab jellegzetességét, hogy a főszereplők folyamatosan reflektálnak saját magukra, de nem engedi, hogy mindez fecsegéssé változzon (bár az állandó beszédkényszer nemcsak Platonovra, hanem másokra is jellemző).

Az átgondolt szövegváltozatot Botos Bálint rendezése sajátos térbe helyezi. A nagyváradi kamaraelőadás egy „medencében", illetve annak „partjain" játszódik. A jelenetek többsége a 10-12 lépés széles téglalap alakú mélyedésben zajlik, amelyet négy oldalról lábközépig élő fal határol, és erre egy-másfél méter széles deszkapalló van helyezve. Erre a körbefutó „stég"-re kényelmesen le lehet ülni (a szereplők ezt is használják ülőbútorok helyett), de rájuk is lehet állni, körbe lehet rajtuk járni. Kiemelt jelentősége van, amikor itt szólalnak meg egyes szereplők. A „medencét" közrefogó falat egy fekete keret „kockákra" tagolja, ezeket hátulról változó színű lámpák világítják meg. Olyan ez, mintha egy régi típusú rivalda színes fényeit látnánk, a mögötte fekvő deszka pedig a színpadot idézi: mintha egy befordított színpadot, afféle belső színházat látnánk. (A nézők a téglalap egyik oldalán ülnek, mintha hagyományos színpadot néznének, tehát az izgalmas játéktér nem bontja meg a hagyományos színpad–nézőtér viszonyt, az előadás is csak annyiban, hogy a színészek egy-egy jelenetben közvetlenül a nézőkhöz beszélnek.)

Ebben a minimalista térben egyáltalán nincsenek bútorok, berendezési tárgyak, kellékek is csak alig kerülnek elő (például némi pénz a tárcákból vagy borosüvegek a rejtekhelyükről). Mindez egyértelműen az emberekre irányítja a figyelmet, így a köztük zajló külső történetek a belső történéseket nagyítja ki. A színes mai ruhák egyértelműen a kortársainknak mutatják a szereplőket. (Díszlet és jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz.) Az első részben a színészek általában akkor is jelen vannak a térben, amikor nem róluk szól a jelenet. Érthető ez, hisz Vojnyicevék szalonja (az első felvonás helyszíne) a társasági élet színtere, itt mindenki egyszerre van jelen, nemcsak azok, akik az adott jelenetben megszólalnak. A második felvonás első képének helyszíne, a kert már jobban „szétszórja" a társaságot, de a rendező ekkor is fontosnak érzi, hogy érzékeltesse a többiek jelenlétét, így azok a színészek, akik nem szerepelnek az adott jelenetben, a kétoldalt elhelyezett székeken ülnek. Később azonban már nincs ilyen jelzés. Ez is az előadás irányait hangsúlyozza: társadalmi történetből fokozatosan személyes történetté alakul.

Az előadás összetevői között fontos a zene is, amely hangsúlyos pontokon szólal meg, és határozott hangulatokat társít az adott szövegrészletekhez. Bocsárdi Magor muzsikája alapvetően staccato hegedű hangokra épül, és egyszerre közvetít zaklatottságot és meditatív jelleget. Mindez a főszereplők bonyolult lelkiállapotáról is beszél, érzékelteti a körülöttük (és részben bennük) dúló zűrzavart, és azt is, hogy minden látszólagos felületességük vagy cinizmusuk ellenére mégis érzékenyek a lelki mélységekre.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/7. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén): 335 Ft