Angyal vagy fecske

Így indulni el a kőszegi vasútállomásról befelé, azon a valószínűtlenül hosszú utcán, amelyen Kristóf Ágota/Agota Kristof szenvedésregényének (A Nagy Füzet) szereplői először feltűnnek, a bőröndöt húzza a Biblia. A városkapun áthaladva ránézni a Sgraffitós ház ragyogó homlokzatára, a homlokzaton kiütköző Szent Pál-mondatra – „Non est volentis, neque currentis, sed miserentis dei" –, amely ezentúl már nemcsak Ottlik Géza kőszegi regényének (Iskola a határon) mottójaként visszhangzik bennünk, hanem valahogy megerősíti a kapcsolatot a Jeles-bemutató és Kőszeg között is.

A boldog herceg-nyitányban feltűnik – és rögtön lelepleződik – Szent Pál, az egyetemes politikus és pszichológus: „Itt azér had' mondjak annyit, hogy aki még eddig nekem a szeretetről beszélt, az mind hazudott. Hazudott és mellébeszélt. Például Szent Pál avval a dumával. 'Szóljak bár az angyalok nyelvén, aszondja, ha szeretet nincs énbennem, csak zengő érc vagyok és pengő cimbalom...' Elmész te a sunyiba, aranyapám!! Hát mutasson nekem valaki ezerből egyet, akibe nincs szeretet! Hát pont ez a probléma, hogy avval vagyunk teli torkig. Hát mi bajom lenne nekem például, ha nem szeretnék? Élnék lezseren, mint Marci Hevesen. (...) 'Szeretet'! Anyám, ha ezt hallom, a bicska egyből kinyílik a zsebembe! (...) Nézz végig rajtam... és nézz végig magadon! És köszönj szépen Szent Pálnak: bonzsur, főnök, a halálba menők üdvözölnek!" – kántálja az elsőként megszólaló, később is fontos szerepe(ke)t játszó hajléktalan ebben a színpompás, szedett-vedett, mégis előkelő, furcsa-szomorú kompániában: a bámulatos átváltozásokra képes Kosznovszky Márton. Varga Bori dala felel neki: „A mi kapualjunk, ahol élek, nekem igen tetsző..." Új darab született, új nyelven, sokféle és sokfelől hozott anyagból egyedivé gyúrva: csodálatosan sűrű szöveg.

Jeles András filmrendezőként, színházrendezőként és szerzőként-íróként is mindig, konokul az ember lényegére kérdez rá; figyelmének középpontjában a mindenkori megalázottak és megszomorítottak – akikben és akik által ez a lényeg a kiszolgáltatottságuk és sebezhetőségük okán a legpőrébben megmutatkozik. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház – időközben jelentősen átalakult – társulatával A boldog herceg a második munkája: 2015-ben a József és testvérei-történetet láthattuk Jeles-átiratban és rendezésben, szintén a Kőszegi Várszínházzal koprodukcióban (akkor a tenyérnyi belső udvaron volt a bemutató). Ezúttal Oscar Wilde meséjét, A boldog herceget írta át, helyezte új kontextusba; pontosabban fölfejtette a történet kontextusát. Áldozathozatal, „duplafenekű" evangélium-parafrázis, ahogy Pilinszky írja: „Mindenki táplálékaként, / ahogy már írva van, / adom, mint élő eledelt, / a világnak magam." (És a végén a Kisfecske-szerepből kilépő Császár Erika zörögve elővesz a papírzacskóból egy darab kenyeret, és enni kezdi. A misztériumok nélkülözhetetlen záróeleme, zárógesztusa ez. Az ő húsa, az ő vére. Az én húsom, az én vérem. Így válhat ismerőssé – ráadásul Pál révén – az idegen.)

Az alapszituációban – hajléktalanok A boldog herceg bemutatójára készülnek – talán még az a személyes tapasztalat is benne van, hogy budapesti hajléktalanokkal tényleg színre vitte A revizort Jeles András. Másfelől pedig ez az alaphelyzet ellensúlyozza, az irónia prizmáján átszűrve teszi mélyen átélhetővé a Wilde-mese (Mikes Lajos fordításában legalábbis) ma már kicsit idegennek ható tónusát. De az idegenséget mindig le kell küzdeni – önmagunkban is. Sőt: elsősorban ott. (Bár nem lehet nem összerezzenni, amikor az 1888-as Wilde-mesében ilyesmiket olvasunk: „Itt meg egy döglött madár hever a lábánál, az ám! – folytatta a polgármester. – Ki kell adnunk egy rendeletet, hogy madaraknak tilos itt megdögleniük.")

Az előadás elfeledteti a nézővel, hogy bábszínházat lát – azon az eleven tendencián túl is, hogy a határok a bábszínház és az „élő színház" (melyik az élő, melyik nem?) folyamatosan mosódnak el. Másfelől meg mégis bábszínház ez, a szó legmélyebb értelmében, igazi Jeles-bábszínház: amennyiben Jeles András a színészt is mindig saját legbelső lényegéhez igyekszik eljuttatni, ezt pedig a legkülönfélébb „torzításokkal", elmozdításokkal, metaforikus és valóságos maszkokkal teszi. Mindeközben a színházat magát is próbának veti alá az előadás: az alaphelyzetből a Szentivánéji álom mesteremberek-vonulatának változata bomlik ki; szívfacsaróan komikus pillanatokkal. „Érdekes tünemény, ennyi furcsa ember egy rakáson", jegyzi meg az arisztokratikusan és tiszteletet parancsolóan szertartásos-komikus narrátor szerepében Lukin Zsuzsanna. Ez a sok furcsaság, ez az idegenség vezet el a ráismerésig: a másikban önmagunkig.

[...]

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2019/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén): 335 Ft