Hogyan lett (ismét) kortársunkká Ibsen?
A nép ellensége magyar előadástörténete
Viszonylag ritkán kerül magyar színpadra Henrik Ibsen 1882-ben írt darabja, A nép ellensége, mégis jelentős előadások születtek belőle. Ilyen volt rögtön az 1891-es magyar ősbemutató a Nemzeti Színházban, amely fontos állomása volt annak a folyamatnak, amelynek során a kortárs íróként eleinte gyanakvásokkal, fenntartásokkal fogadott Ibsen fokozatosan integrálódott a magyar szellemi életbe. Fontos eseménnyé vált A nép ellensége 1974-es bemutatója Szinetár Miklós vendégrendezésében a Nemzeti Színház kamaraszínházában, a Katona József Színházban. Ekkor Arthur Miller 1950-es átdolgozásában került színre a mű. Sokáig csak ebben a változatban játszották itthon a darabot. Az 1982-től önálló színházként működő Katona József Színház 2013-ban tűzte ismét műsorra A nép ellenségét. Ez a bemutató többek között azért is fontos, mert Zsámbéki Gábor rendezése visszatért az eredeti szöveghez és Ibsen „forradalmi" gondolataihoz.
Ibsen, a kortárs
A 19. század végi Nemzeti Színházban, Paulay Ede 1878-tól 1894-ig tartó igazgatása alatt, csak ritkán kerültek színre irodalmi értékű kortárs külföldi drámák. Ezért is feltűnő, hogy 1889–91 között gyors egymásutánban három Ibsen-bemutatót is tartottak.
Ezek közül a legfontosabb a Nóra 1889-es magyarországi bemutatója, amely tíz évvel követte az első norvég kiadást. A műről akkoriban már sokat írtak a magyar lapok, nem „volt titok a magyar olvasók előtt, hogy a darab viták középpontjába került, ... Berlinben több színház is állandóan műsoron tartja".1 „Ibsen, e jeles norvég költő, Németországban most a legérdekesebb alakok egyike" – írta például az ekkor Münchenben élő Lázár Béla, akinek nagy szerepe volt a hazai Ibsen-kultusz megteremtésében. „Társaságban és folyóiratokban, kritikákban és a színházak folyosóin az ő neve körül forog a társalgás. A színházigazgatók és a színészek szeretik, mert tele házat és jó szerepeket csinál; a kritikusok pártokra szakadnak, dicsérik, tartózkodva fogadják vagy dorongolják, de nem közönyösek iránta."2
„A világhírű Nóra" – a Nemzeti Színház 1889-es bemutatója, majd az ezt követő vidéki előadások nyomán – „kivívta Magyarországon is a sikert", „annak ellenére is, hogy számos ellenpártosa akadt". Ugyanis a siker „nem azt jelentette, hogy mindenkinek tetszett a darab, hanem azt, hogy szinte társadalmi elvárássá minősítette megnézését polgárpukkasztó volta és népszerűsége".3 Nemcsak a „botrányos" Nóra bemutatója kapcsán merült fel a korabeli sajtóban Ibsennel kapcsolatban az erkölcstelenség vádja. Volt olyan vélemény, hogy Ibsen célja az, „hogy megingassa a fönnálló társadalmi rend egyik oszlopát: a házasságot, a családi élet kötelékét – mert hiszen a legnagyobb rész erre céloz, erre csap le és ezt akarja összezúzni".4 Mások idegennek, különcnek tekintették Ibsen darabjait. Összességében „olyan merényletnek fogták fel az író drámáit, mint amelyek időzített bombaként kerültek az emberek közé: mindegyik vita tárgya lett, társadalmi problémákról szólt, és a társas viszonyok milyenségére és minőségére kérdezett rá." (ASZTALOS 81.)
Az Ibsennel kapcsolatos fenntartásokon sokat enyhített az író 1893-as budapesti látogatása, amely nemcsak színházi, hanem valóságos társadalom eseménnyé vált. Ekkor Ibsen maga is megnézte Budapesten a Nórát5 , amelynek magyar ősbemutatója a Nemzeti Színház sikeresebb vállalkozásai közé tartozott. (A címszerepet játszó P. Márkus Emíliának ez lett élete legfontosabb szerepe: huszonhét éven át, ötvenhat éves koráig játszotta.)
A Nóra sikere kapcsán merült fel újabb Ibsen-művek színrevitele. De a következő két bemutató nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sem A társadalom támaszai 1890-es, sem A nép ellensége 1891-es előadása nem keltett különösebb figyelmet. Pedig két tematikusan is összefüggő műről van szó, amelyek határozottan irányítják a figyelmet társadalmi (és erkölcsi) kérdésekre. Molnár Klára egyenesen azt tételezi fel, hogy „Paulayt, az önerejéből felemelkedett művész-polgárt" ezekben az Ibsen-darabokban „Magyarország számos hasonló, a gründolások korába eső konfliktusa ragadta meg", mindaz, „amit házi szerzője, Csiky Gergely csak vígjátékba oldva ábrázolt", a kortárs magyar drámairodalom pedig egyáltalán nem dolgozott fel. „Ezt Ibsennél készen találta, ráadásul azon a tűréshatáron belül, amelyet a Nemzeti Színház közönsége elviselt."6
Úgy tűnik azonban, hogy az akkori befogadói közeg mégsem bizonyult igazán nyitottnak ezekre a problémákra. (Egy előadás sikerének ez elengedhetetlen feltétele.) A közönség jóval kisebb érdeklődést mutatott ezen kevésbé híres darabok iránt, mint a Nóra iránt, a második Ibsen-bemutató összesen hét, A népgyűlölő címen színre került harmadik Ibsen-bemutató csak négy előadást ért meg.
[...]
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2019/3. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):
Aktuális évfolyam számai: 880 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft
Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén): 335 Ft
