„Bejártuk vele a világot"

Beszélgetés Bozsik Yvette-tel

Bozsik Yvette 1993-ban elkészítette első önálló darabját, Az estélyt, melyet már saját társulata, a Bozsik Yvette Társulat jegyez. Ugyanebben az évben leszerződött a Katona József Színházhoz, amelynek kamaratermében mutatták be 1994-ben Az Úrnő című előadását.
| 14. 10. 15.

 

– 1993-ban készítetted Az estély című koreográfiádat. Ez már egy önálló vállalkozás. Hogy született ez az előadás?

– Magyar Éva keresett meg, hogy dolgozzam vele. Ő ajánlotta Rajkai Zolit, aki a Katonában az akkortájt bemutatott Müller táncosaiban játszott, még főiskolásként. Akkor szinte egész évadban lent voltam Szegeden, lényegében ott csináltam Az estély koreográfiáját.

– Ebben – akárcsak az első két szegedi munkádban – szintén felismerhető az irodalmi inspiráció.

– Igen, Az estély Sartre Zárt tárgyalásának meglehetősen szabad feldolgozása.

– A kilencvenes évek elején hogy vágott bele az ember egy független produkció létrehozásába?

– Ismertem Szabó Gyurit, aki akkoriban a Petőfi Csarnok szervezője volt (ő is ismert engem a Természetes Vészekből), és mondtam neki, hogy szeretnék egy darabot Árvai Gyuri nélkül. Akkor ő lehetőséget adott erre.

– Tehát Szabó Gyuri volt a „megrendelő"?

– Nem, ő csak befogadott bennünket.

– Milyen pénzből csináltátok az előadást? Pályáztál valahová?

– Húú, erre már nem emlékszem. De nagyon kevés pénzből készültek ezek a produkciók. Nem emlékszem, hogy pályáztunk volna valahová. Lehet, hogy a Petőfi Csarnoktól kaptunk valami pénzt. Arra viszont emlékszem, hogy a Francia Intézetben tudtunk próbálni.

– A Petőfi Csarnokban volt Az estély bemutatója, de utána rendszeresen játszottátok a Kamrában is.

– Amikor leszerződtem a Katonához, akkor elkezdtük ott is játszani, különösen azért, mert Rajkai Zoli a Katona tagja volt.

– És hogy szerződtél le a Katona József Színházhoz?

– Hát ez egy kicsit mulatságos történet. Miután '92-ben otthagytam az Operettszínházat, szabadúszó lettem, és nem volt senki, aki fizette volna a tb-met. Vajdai Vilit már ismertem, és mondta, hogy szólt Zsámbékinak, a Katona igazgatójának, hogy van itt ez a lány. Akkor vettem magamnak a bátorságot, és bementem Zsámbékihoz, hogy nem szerződtetne-e le engem ide a Katonába, mert nekem szükségem lenne rá, hogy valaki fizesse a tb-met. Szerintem ez totál irreális elképzelés volt, és csak én tudok ilyen hülyeségeket csinálni. De Zsámbéki valahogy megörült nekem, és leszerződtetett. Mert akkor állítólag ő már fel is figyelt rám. Mondta, hogy jó, csináljak akkor ide darabokat...

– Ez azt jelenti, hogy akkor már híres voltál?

– Bizonyos körökben már igen. Páran már figyeltek rám.