Közösségi film debütált 2012. október 3-án a KortársTáncGenerációk Szemle zárónapján a Nemzeti Táncszínházban. A vetítést megelőzően a színház előtti füves területen négy fiatal táncperformanszokkal hangolta a nézőket a kortárstánc szenvedélyes világát prezentáló Budapest Tánciskola imázs filmjére.
Szeptember 18. és október 3. között rendezték meg az első KortársTáncGenerációk Szemlét. A rendezvény fő célja az Angelus Iván alapította Budapest Tánciskolának, a Budapest Kortárstánc Főiskolának (továbbá a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolának, a Budapest Kortárs Művészeti Gimnáziumnak, valamint a Budapest Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek) a sokrétű bemutatása volt.

A KortársTáncGenerációk Szemle programsorozat egyik eseményeként három – a Budapest Tánciskolához szorosan kötődő – oktató egymást követően másfél-két órás workshopot tartott az improvizációról. A kérdésre, hogy ezek a foglalkozások vajon kinek szólnak, talán maguk a szervezők vagy a tanárok sem tudnának pontos választ adni – így (is) történhetett, hogy egy hátizsákos, többnyire nézőnek kikiáltott kalandor beszivárgott a MU Színház fekete balettszőnyegére.