A Mohácsi fivérek új darabja egy (két, három) megtörtént esetet feldolgozó politikai szatíra. Felmutatása annak, lám így mennek dolgaink.
Bemutatkozásnak pont jó: Mohácsi János Heltai Jenő Naftalinjából rendezett előadást a Weöres Sándor Színházban. A masinéria működik, de „franciás bohózati könnyedség” ide vagy oda – azért nem ártatlan ez a Naftalin.
„Eljön majd a nap, amikor mi is örökre elmegyünk. Elfelejtenek majd bennünket, elfelejtik az arcunkat, a hangunkat...” „magunk maradtunk, és most elölről kell kezdeni az életünket. Élnünk kell... Tovább kell élnünk...” Mintha csak a Három nővér szólamai visszhangoznának tovább és összegződnének fültépő zúgássá a Nemzeti Színház új bemutatójának záróképében.
Eredeti Mohácsi-előadás született Pécsett: Mohácsi István ezúttal nem átírta vagy átdolgozta a darabot, hanem teljes egészében maga szerezte a művet, amit Mohácsi János állított színpadra. A végeredmény azonban – a nyelvi poénokat leszámítva – alig emlékeztet a Mohácsi-előadásokra. Elsősorban azért nem, mert ez a produkció nem akar több lenni, mint ami: egy francia minták alapján írt bohózat mulatságos színrevitele.
Eredeti Mohácsi-előadás született Pécsett: Mohácsi István ezúttal nem átírta vagy átdolgozta a darabot, hanem teljes egészében maga szerezte a művet, amit Mohácsi János állított színpadra. A végeredmény azonban – a nyelvi poénokat leszámítva – alig emlékeztet a Mohácsi-előadásokra. Elsősorban azért nem, mert ez a produkció nem akar több lenni, mint ami: egy francia minták alapján írt bohózat mulatságos színrevitele.