Mohácsi János előszöri 2008-ban a kaposvári főiskolai osztályával rendezte meg a Parasztoperát. Ezt követően 2010-ben a Pécsi Nemzeti Színházban is színre vitte a darabot. Az előadás 2011-ben szerepelt a POSZT-on, és ott Mohácsi a legjobb rendezés díját kapta érte (Köles Ferenc pedig a színész zsűri döntése alapján lett a legjobb férfi szereplő).
Félig tragédia – félig opera hirdeti az Antigonéról a színlap. Ugyanis a Pécsi Nemzeti Színház előadásában prózában hangoznak el a párbeszédes részek, de a kardalokat Faragó Béla operai igényű megzenésítésében halljuk. Mindezt Rázga Miklós rendezésében Bagossy Levente monumentális díszletében, Cakó Ferenc homok animációival kiegészítve játsszák el. Bíró Kristóf írása.
Eredeti Mohácsi-előadás született Pécsett: Mohácsi István ezúttal nem átírta vagy átdolgozta a darabot, hanem teljes egészében maga szerezte a művet, amit Mohácsi János állított színpadra. A végeredmény azonban – a nyelvi poénokat leszámítva – alig emlékeztet a Mohácsi-előadásokra. Elsősorban azért nem, mert ez a produkció nem akar több lenni, mint ami: egy francia minták alapján írt bohózat mulatságos színrevitele.

Két héten belül a második „Mohácsi-remixet" láthattuk. Amíg azonban az 1994-es Kávéház új változatát Rusznyák Gábor vitte színre Szegeden, az 1995-ös Istenítélet „újrakeverését" maga Mohácsi János végezte el Pécsett. Az új változat - mint a remixek általában - sokban emlékeztet az eredeti darabra, de teljesen másképp szól, másképpen hat. Összhatásában a jelenből építkező, a máról szóló Mohácsi-előadás született Pécsett.