Csak körbe, körbe
POSZT 2009: Háy János: A Gézagyerek - Szabadkai Népszínház
A Gézagyerek két pécsi előadását a szokásosnál is nagyobb nézői tumultus előzte meg. Mindig sokkal több néző szeretne megnézni egy-egy előadást, mint ahányan elférnek a nézőtéren, ez alkalommal azonban nem lehetett a galérián és a lépcső szélén ücsörögni vagy a falak mellett álldogálni. Sárkány Sándor nyolcszögű, amfiteátrum jellegű díszlete egyben nézőtér is, nézők és színészek egyaránt itt foglalnak helyet, így a nézőszám limitált, és a későn érkező néző valóban csak a szünetben foglalhatja el a helyét.
Forrás: poszt.com
A díszlet az előadás legfontosabb jellegzetessége, szimbolikája szoros kapcsolatban van Háy drámájának világképével és gondolatrendszerével, vagyis a dráma világának remek térbeli interpretációját nyújtja. Az előadásról megjelent kritikákban precíz és körültekintő elemzéseket olvashatunk e térről, és ezen gondolatok mellé a szakmai beszélgetésen újabb nézőpontok és olvasatok is sorakoztak. A díszlet - melyet nevezhetünk arénának, porondnak is - köralakja utal a világ körforgásának kilátástalanságára, kezdetre és végre. Ahogy Rádai Andrea fogalmaz: „A falu és a világ reménytelenségét, körkörös önmagába zártságát tükröző díszletbe épített előadásban harapni lehet a lét értelmetlenségéből áradó levegőt." Lényeges, hogy a szereplők körben mozognak a térben: „Gézagyerek oda jut vissza, ahonnan elindult, a konyhába, ahol egyre csak a köveket nézte, s nem tudta eldönteni, hogy »hány fekete kocka van, meg hány szürke a kövön«, hiába nézi, nem tudja, »a fehér van-e a feketén, vagy a fekete a fehéren«, s ahogy a szabadkai előadásban van, ahol Gézagyerek az aréna alján mozog körbe-körbe, megy a buszra, megy a kocsmába, iparkodik haza, mindig úgy, mindig ugyanazon az úton" - olvashatjuk Gerold László elemzésében. De Lajos ás Pityu bácsi is körbe-körbe járnak, amikor a bányában dolgoznak (vagyis forgatják a gépezetet), Rózsika néni pedig ugyan tekeri a biciklijét, de azzal egy jottányit sem halad előre. A tér közepén emelkedő létrán, „e kicsinyített világmindenség centrumában" pedig Géza úgy trónol, mint egy isten; és ez a fekete-fehér kocákkal borított középpont egyébként is az ő felségterülete: ez a konyha, a szoba, a munkahely egyaránt. A szakmai beszélgetés során Szűcs Katalin a tér funkcionalitását frenetikusnak és gondolatgazdagnak nevezte. Forgách András pedig utalt arra, hogy ebben az előadásban a néző és színész egymás mellett ülnek, és ezt értelmezhetjük a közösségi létezésbe történő belevetettségnek is, mely kiemeli a privát szféra megszűnését. Felsorolás jelleggel további érzékeny és szép rendezői megoldásokra is felhívták a figyelmet a beszélgetésen: a kockás kövön forgó búgócsigára, mely keretbe zárja az előadást; a nézőtér körül található lámpaoszlopokra, melyek a futószalag mozgását is érzékeltetik, és a csillagos eget is megjelenítik.
Forrás: poszt.com
Az előadásról szóló kritikák kevésbé foglalkoznak az előadás nyelvezetével, igaz, ezt nem kérhetjük számon, hiszen erre csak egy átfogóbb, drámaelemzést is tartalmazó recenzióban kerülhet sor. Mégis, ha Háy-szövegekről beszélünk, a kérdés megkerülhetetlen. A szakmai beszélgetésen az egyik hozzászóló néző kifogásolta, hogy a szereplők mondataiban túl sok az ismétlés. Ő ezt rendezői hibának vélte, ugyanakkor pontosan ráérzett Háy nyelvének mibenlétére. Háyt az érdekli, hogyan tud a nyelvben egy adott világ leképeződni. A rövid, tömör, redukált szókincs alapján építkező mondatok alaposan megkomponáltak, mégis rendkívül autentikusnak, hitelesnek hatnak. Ahogyan Háy a beszélgetésen elmondta, a dráma megírásánál a ritmusra koncentrált, és a szöveg kezdetben nem drámai formában, hanem hosszú szabadversként íródott. A beszélgetés során elhangzott egy fontos észrevétel a darab nyelvi szintjeiről is: az egyik szint Géza ki nem mondott belső világa, melyet a nyelv csököttsége miatt csak sejthetünk, de nem ismerhetünk pontosan; másik nyelvi szint az a retardált nyelv, melyen a szereplők kommunikálnak egymással; és harmadiknak tekinthető a hallgatás nyelve, mely szintén a ki nem mondható vagy kimondani nem tudott dolgokra hívja fel a figyelmet. A nyelv természetesen a darab alapvető filozófiai jellegű kérdésköréhez, a világ megismerésének lehetőségéhez kapcsolódik. Vagyis ahhoz a problémakörhöz, ami Géza szemszögéből a miért ugat a kutya kérdésével összegezhető. Géza az egyetlen, akit a miértek igazán mélyen foglalkoztatnak, és a „hibás" gyerek érez rá leginkább a világ tökéletlenségére.
Forrás: poszt.com
A szakmai beszélgetés folyamán a hozzászólók egyébként a legtöbb kérdésben egyetértettek egymással. Elhangzott, hogy az előadás tempója a második részben nem volt tökéletes. Érdekes módon az aznapi második előadás második felvonásában - melyet én láttam - nem volt ilyen nehézség. Bár tény, hogy a szünet kissé megakasztja az előadás folyamát, Rádai Andrea annak idején utalt is erre kritikájában: szerinte az előadás talán elementárisabb hatású lenne szünet nélkül. A kritikák és szakmai beszélgetés egyaránt elismerően nyilatkoztak a színészek játékáról. Szűcs Katalin úgy véli, ez a társulat most jó kondícióban van, a Gézát alakító Pálfi Ervin alakítása egészen kiváló. „Pálfi Ervin rendkívül finoman ábrázolja ezt a félig tudatos, félig öntudatlan egzisztenciális szorongást, és alakításában minden mesterkeltségtől mentes Géza autisztikussága is" - írja Rádai Andrea, „Gézagyereke valójában öntudatlan metafizikai gondolkodó - kitűnő alakítás" - olvashatjuk Koltai Tamás tollából. A sort lehet folytatni: minden színpadi karakter hiteles, jól megrajzolt, és egyaránt nekik köszönhető az előadás humora és finom melankóliája egyaránt. A beszélgetésen szó esett még az első felvonás végi táncjelenetről, Tarr Béláról, kocsmákban zajlott esetekről és kutyaugatásról.
Gerold László: Gézagyerek az arénában
Koltai Tamás: Fesztiválfélidő Egerben
