Folytonos farsang

Caragiale és Gothár Péter farsangja más. Nem kezdődik el, és nincs is vége – mert így vagy úgy, de mindig hömpölyög. Bár a három felvonás behatárolja a karnevál idejét. Az elsőben az elvileg „normális” hétköznapokban látjuk kirobbanni a bonyodalmakat, a másodikban ezek torkollanak bele a mulatságba, és természetesen ahelyett, hogy megoldódnának, csak hatványozódnak, mert nem kevés alkoholtól átitatódva persze mindenki álruhába bújik, majd átbújik egy másik álruhába, keresztbe-kasul tévesztve össze mindenkit mindenkivel. A harmadik felvonás a hajnali elmetisztulás időszakát hivatott jelölni, ahol – ha nem is megnyugtató happy enddel, de – helyreáll a világ megszokott rendetlensége, és megoldás valamint az igazság napvilágra kerülése helyett folytatódhat ott a hazugság, ahonnan indult. A Gothár Péter rendezte előadásban azonban nem különül el élesen a nappal az éjszakától: mintha egyfolytában eszement farsang lenne. Csupa félkegyelmű, de annál elszántabb szerencsétlen rohangál, sántikál, dülöngél éjjel-nappal. Enyhén groteszk figurák kavarognak és botlanak-bonyolódnak egymásba, kuszálódnak széjjel és egybe. Nem tudják letenni a maszkot, mert nem is vették föl: egyfolytában megtévesztenek és megtévesztődnek.

A helyszínek sem reálisan „működnek”, a borbélyüzlet alapvetően egy lerobbant külvárosi nyomornegyedben penészedő szolgáltató-hely hivatott lenni, bár a tér gondosan kidolgozott, részletekben gazdag, és különleges aprólékossággal összeválogatott eredeti bútorokkal van berendezve, mégis élénk színei egy vidám mesekönyv-illusztráció felé hajlítják a nyomorú külvárosi valóság atmoszféráját. A fehér alapon piros pöttyös fodrászkendőkhöz mulatságosan illenek a szereplők fehér arcaiból kivilágító vörös karikás szemek. Hajnalra becsavarodik az üzlet is: a bal oldal átkerül jobbra, de szimmetriának vagy tükrözésnek persze nyoma sincs: a terep kifordul magából. Bujdosó Nóra jelmezei az általános nyomorúság és szerencsétlenség hangulatát kreatívan, finoman, rengeteg ötlettel teszik komikussá.

Senki és semmi nem „normális”. Misu borbély (Ujlaki Dénes) két szeretőjét, Micát (Pálma Anna) és Didinát (Jordán Adél) az ő szeretőik/férjeik: Bóbitás (Nagy Ervin) és Makhosz (Lengyel Ferenc) üldözik, akik közben egymást is kergetik (szerető az szerető; kié, mikor, meddig, az mindegy). Ötösükhöz szorosan hozzátartozik a mindent tudó borbélysegéd, Dodó (Kocsis Gergely), egy szerencsétlen fogfájós gyakornok (Tasnádi Bence), aki a borbélyüzletben remél enyhülést kínjaira, valamint egy nemzeti érzelmektől átitatott pincér (Dankó István). A rendező és a színészek gondosan ügyelnek arra, hogy mindenkinek legyen valamilyen látható, formát, alakot öltött (testi, verbális, mozgásbeli) defektje, deformációja (az agyi tetején), amitől a valóságtól elrugaszkodott groteszk kis társaság áll előttünk, ahol mindenki másképp fura.

Az idióták vidáman kétségbeesett csapata: Nagy Ervin Bóbitása üvegszemével, télvíz idején hordott strandpapucsába belefagyott meztelenül vöröslő lábával, óriás pemzlijével, papírpáncélzatban dörren be az üzletbe, szerelmét keresve. A szavak hol elakadnak a szájában, hol megsiklanak, hol kibogozhatatlanul összekeverednek a nyelvével, mozdulatai ugyanezt az aritmust követik, hol darabosak, hol beleszaladnak egymásba, mintha megviccelnék a testrészei – de meg se lepődik rajta, már megszokhatta (kísértetiesen hasonlít egy sci-fi film szerencsétlenül járt hősére, az őstermelőre, akinek testébe egy hatalmas bogár bújt, és az mozgatja az ember-báb tagjait belülről). Féltékenysége düh, erő, ami bohóctréfaszerű farba rúgásokban realizálódik. Pálmai Anna zakójának válltömése felcsúszik a füléig, a nyaka eltűnik, így torzul teste, melyet egyfolytában tónusban tart, szinte idegbeteg feszültségben: minden pillanatban készen arra, hogy a szembenálló arcába löttyintse a kinyújtott karral folyton maga előtt szorongatott üveg kénsav-tartalmát, mintha folyton azt kiáltaná: ha egy centivel is közelebb jössz, esküszöm, megöllek! Szeme forradalmi és féltékenységi lázban ég. Megszállott. Csak egyetlen pillanatra enged fel, mikor imádott Misuja átöleli. Egészen elmélyített hangon, a legnagyobb elszántsággal hadarja célratörő mondanivalóját – Bodor Ádám átdolgozott fordítását, melyben a szavak ugyanúgy bukfenceznek és kergetik egymást, mint minden és mindenki a porondon…

…ahol Tasnádi Bence szeretnivaló, mert naiv, lelkes és emellett roppant csekély értelmi képességekkel rendelkező, mindig mocskos gyakornokát józanon fájdalma és félelme határozza meg (óriásira nyílt szemekkel és gyermeki hittel magyarázza, hogyan mulasztja el a fogorvosi eszköztár a kínzó fájdalmat), részegen viszont aranyos, felszabadult idiótává szivacsosodik, csajozik (csajozna, ha kellene bárkinek is), és hosszú tagjait szanaszét pakolászva akrobatikázza át magát a „bálon”. Kocsis Gergely apró, gépies mozdulatain érződik: a borbélysegéd a gyors és takarékos munka híve. Minden egyes vendég után ugyanaz a kis rituálé játszódik le nála, ajtó ki, kézi kendő-ventilátor, két másodperc szellőztetés, konstatálás, hogy a vendég egy barom, ajtóbecsapás. És ez így megy és így is fog – amíg járnak benne a fogaskerekek. Rövid pillanatokra kapcsol csak ki a szerkezet, ami hajtja: az evés ajándék perceire. Lengyel Ferenc belassult Makhosza sokat tűrő, birkatürelmű igásló, lassan jutnak el az információk az agyába, lassan rakja össze a helyzeteket, lassan érkeznek szájába a szavak, arcára az érzéseket kifejező mimika. Jordán Adél farsangon és azon kívül is mindig „ki van téve”, Dankó István már mindent látott és mindenbe beletörődött pincére óvatosan egyenletes tempóban végez mindent: italtöltést, lavór-ürítést, elpakolást, lavírozást, mintha egy láthatatlan fonál húzná mindig egyforma sebességgel dolgára – csak akkor kel igazi életre, mikor románul énekel. Ujlaki Dénes öregedő, illatos külvárosi amorózója, szinte maffiózója talán az egyetlen, aki kilóg az idióták sorából.

Rengeteg ötlet, rengeteg részlet, és mégis végig ott lebegnek az előadás fej fölött halványan a válasz nélkül maradó kérdések: Mivégre? és Demiért?

Katona József Színház

Fordította és átdolgozta: Bodor Ádám

Díszlet: Gothár Péter

Jelmez: Bujdosó Nóra

Szcenikus: Tóth Kázmér

Fény: Pető József

Zene: Selmeczi György m. v.

Dramaturg: Morcsányi Géza m. v.

Asszisztens: Tóth Judit

Rendező: Gothár Péter

Szereplők: Ujlaki Dénes, Nagy Ervin, Lengyel Ferenc, Tasnádi Bence, Kocsis Gergely, Vajdai Vilmos, Jordán Adél, Pálmai Anna, Dankó István, Czakó Klári, Morvay Imre, Hoffmann Éva, Soós Ági, Szakács László, Czomba András, Nagy T. Lajos, Márkus Szabolcs, Koloszár László és még sokan mások

Bemutató: 2012. november 17.

Más is látta:

Török Ákos: Ágyúval farsangra

Kovács Bálint: Gothár Péter öres 190 perce

Képgaléria:

Garamvári Gábor

Ilovszky Béla

Román Zsolt