Önkiszolgáló végzet?

Pintér-Darvas: Parasztopera - Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2013. februárjában mutatta be a Parasztoperát. Szikszai Rémusz rendezése azt hangsúlyozza a darabból, aminek jelenlétében bizonytalanok vagyunk az ősbemutatóval kapcsolatban: a végzetdrámát, a sorstragédiát. Ennek kibontáshoz határozott színházi eszközöket használ, anélkül, hogy lényegesen belenyúlna az alapanyagba.
Szűcs Mónika-Sándor L. István | 15. 04. 15.

Az alábbiakban szemelvényeket közlünk az előadást elemző cikkből, mely teljes terjedelemben az Ellenfény 2014/8. számában olvasható.

 

Szikszai nem félig-meddig, hanem teljes egészében operaként tekint a darabra. Nem a zenei stílusjátékot, a különféle műfajok keverését tartja benne fontosnak, és nem látja sem paródiának, sem pastiche-nak a művet. Ezért (a zenei vezető, Cári Tibor segítségével) egységes hangzást alakít ki, amelyben egyértelműen a barokk-rokokó stílus válik meghatározóvá, ebbe simulnak bele a megidézett népdalok. Egységes zenei folyamat épül, a tételek, illetve az őket alkotó különböző műfajok összesimulnak, s nem (vagy alig) érzékelhetők köztük stiláris különbségek, kontrasztok. Például míg az ősbemutatón az első jelenet muzsikájában (amely több népdalból épül fel) határozottan érzékelhetőek voltak a váltások (amit a színpadi cselekvések még inkább kiemeltek), addig a temesvári előadásban ez a zene sem válik szét különböző tételekre (és a színpadon is folyamatos mozgást, építkezést látunk).
A temesvári előadásban a recitativók az énekbeszédből határozottan az ének felé közelítenek, kevésbé alkotnak kontrasztot az áriákkal, kettősökkel, kórusokkal. Ez – az énekesi teljesítmények mellett – részben a hangszerelésnek köszönhető, részben annak, hogy az ősbemutató szándékoltan rontott prozódiája itt határozottan kisimul, inkább zenei hatást kelt. Mindezek következtében az előadás első részében egy gördülékenyen építkező, egységes barokk kamaraoperát hallunk.

 

Az ősbemutató stilizált jelzéseihez (állóképeihez, kitartott pózaihoz, stilizált gesztusaihoz) képest akár kisrealistának is lehetne nevezi mindazt, ami a temesvári Parasztoperában történik. Szikszai rendezésében egy valóságos falusi esküvő elképzelhető történései zajlanak a színpadon.

 

Az igazi váltás a temesvári előadásban akkor következik be, amikor az Állomásfőnök (Aszalos Géza) nyakló-nyeklő kempingbiciklin bezuhan az esküvői szertartás közepébe. Innentől az addig egységes barokk zenei összhatás megváltozik, és váratlanul eklektikusra vált az Állomásfőnök delíriumos szóáradatában. Mulatós nóta vált a Szomorú vasárnapra, majd az „Én vagyok a falu rosszá"-val folytatódik, végül Albinoni Adagiójánál köt ki: ezzel idézi fel álmát a cowboyról. Aztán fehér bögrékbe abszintot tölt mindenkinek, s miközben lángol az alkohol, ismét fényváltás következik: félhomályba borul a színpad, de a háttérben, vörös fényben valóban megjelenik egy cowboy sziluettje (miközben a Volt egyszer egy vadnyugat kísérteties Párbaj témájának dallama hangzik fel).
A korábbi fényváltásokra, sötétekre is emlékezve olyan ez, mint amikor megnyílnak a sötétség kapui. És hogy ennek előbb-utóbb be kell következnie, arról az előadás az első pillanattól kezdve nem hagy kétséget. Ugyanis végig jelen van a színen egy sötét, titokzatos alak...

 

 

parasztopera-temesvar-2

 

Eleve olyan ez a különös szereplő, mint egy másik dimenzió képviselője. És hogy ne legyen kétséges, ki is ő valójában, erről egy (a temesvári előadásban ritka) vicc árulkodik. Amikor a lelkész arról beszél, hogy „erős a szeretet, mint a halál", akkor a különös alak eltüsszenti magát – mint akit emlegetnek. Így egyértelműbb a dolga is: az esküvői szertartásba belevetít egy másik misztériumot is, a halál közeledését, szüntelen jelenlétét – akárcsak az a bizonyos angyal, ami mindenkinek megjelenik.

 

Az abszintot végül csak a lelkész felesége issza ki, és úgy hat rá, mint valamiféle varázsital: ami addig rejtve volt, s csak egy kendő, egy szivar jelezte, most felszínre tör benne, és bevallja a találkozását a cowboyjal.

A felnyíló múlt pusztító örvényt támaszt a jelenben – ezt Szikszai Rémusz rendezése erőteljes képekkel jeleníti meg.
Miután az öregek kibotorkáltak a színpadról, viharos zenei futamok szólalnak meg, és forogni kezd a színen lévő két asztal. A Halál középen áll, nem irányítja, csak figyeli az eseményeket...
Ebben az örvénylésben kétségbeesések, dühök, indulatok szakadnak ki az emberből, s ennek nyomán újabb végzetes tettek. Tündérke férje az ölelkező, üzekedő párra emeli az Állomásfőnök szétesett biciklijének kormányát, a Menyasszony pedig egy sálat fon Julika nyaka köré.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában, az Ellenfény 2014/8. számában olvasható.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft