Árvavidék

Bérczes László rendezése az ember árvaságáról beszél koncentrált erővel. Arról az árvaságról, aminek a rosszindulat, a sértődöttség, a féltékenység a megszülője. Hogy: én soha, csak ő. Ahol a létezés rossz, elviselhetetlen oldala, a nagybetűs másikra van vetítve. Ehhez a gondolathoz remekül passzol a Cziegler Balázs tervezte tér. A Connor fivérek nagyszobáját egymással szemben ülő két csoport néző figyelheti. A hely szűkös, bezáró, a fapadlón sár, a faoszlopoktól néha nem lehet rendesen látni, a deszkákról vízcseppek csöpögnek. Micsoda vidék, micsoda egy ócska vidék, ahogy Cseh Tamás énekelné.

Kovács Lajos, Hunyadkürti György - Forrás: Csiky Gergely Színház, Kaposvár

A fókusz ebben a rendezésben a két testvér évtizedek óta zajló belháborúján van. Ezt nagyítja fel Bérczes László, mikor a szerzői szándéktól eltérően nem negyvenes, hanem hatvanas férfiakkal játszatja Valene-t és Colemant. Ezzel párhuzamosan a Varró Dániel fordította McDonagh-szöveg sok ismétlését, nyelvi bravúrját, játékosságát is az egyszerűség felé mozdították az alkotók. Ez sok kacagástól foszt meg, ad helyette groteszk érzeteket, melyek erősen szorítanak, és valahogy sírás és nevetés felé is nehezen mozdulunk belőle. Szöveg, tér, fények, hangulat, minden a játéknak van alávetve, Bérczes jó terepet készít színészeinek, és bízik bennük. Kovács Lajos és Hunyadkürti György ránézésre jó páros, más alkatúak, más módon működnek, más energiáik vannak, amik jól kiegészítik egymást. Azonban a játék közben ez nem minden esetben tud működésbe lépni. Kovács Lajos a gonoszság zsigerből jövő, vad mélységeit emlékezetesen mutatja. Sapkája szinte teljesen szemébe húzva, a sapka pereme árnyékot vet a szemgödrére, a sötétből jó érzékkel villantja ki izzó szeme fehérjét. Még a második felvonás vége felé is újabb és újabb, mélyről jövő energiákat játszik ki. Hunyadkürti György mozdulatai, mimikája darabosak, a nevetséges és a megejtő között gesztikulál, csücsörít, emlékezetes minőséget teremtve, de a játéknak jót tenne, ha néha-néha valamelyik irányba jobban kimozdulna. Mikor Welsh atya lelki üdvére való tekintettel tesznek egy próbát, hogy megbéküljenek egymással, és a szoba közepén álló asztalhoz telepednek vacsorázni, felfénylik mindaz, amit a két színész együtt tud játszani. A mondatok maguktól értetődően őszinte hangsúllyal jönnek, a tekintetek, a mozdulatok minden manírtól megszabadulnak. Szintén ilyen tiszta játék az egy-két verekedés is, amit talán pár ütéssel vagy átdobással hamarabb szakít félbe Welsh atya sípja.

Rátóti Zoltán, Hunyadkürti György - Forrás: Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Mészáros Sára Kicsilány szerepében lazán és határozottan játszik, pontosan, profin mutatja, a fiatal törékeny lélek hogyan védekezik az árvavidék embert amortizáló időjárása ellen. Pálinkával üzletel (ami természetes itala ennek a világnak, úgy isszák, mint a vizet), és ajándékra gyűjt a papnak. Azonban egy gondolattal később szánja rá magát a megnyílásra, Welsh atya pedig nem olvas az előzetes jelekből. A két ember elmegy egymás mellett, egy röpke találkozás van, aztán marad az egyedüllét. A tó fenekén vagy a bárhol. Welsh atyát Rátóti Zoltán játssza magasra tolt beszédhanggal, furcsa grimasszal. Az előadás kegyetlen fanyar humorát erősíti, hogy az öngyilkosság előtt a Connor testvéreknek a szeretetről és megbocsájtásról írt hosszú levele először bejátszásként hangzik fel, nagybetűs isteni hangon, a nézők szemébe világító sárga fény kíséretében. Mosolygunk ezen, értjük, igen, most hozzánk van beszélve a nagybetűs által, igen-igen. Csak aztán igazakat hallunk, a „kibaszott hasábkrumplikon veszekedni húgyagyú viták során” helyetti hátralépésről, hogy megtaláljuk magunkban a szeretetet. Aztán lemennek a hatásos fények, csak egyetlen reflektor világítja meg a magányába belehaló, tehetetlen pap arcát.

Attól érint meg az előadás, hogy természetesen, kisbetűsen igyekszik beszélni a nagybetűs dolgokról. A nagybetűs ember nagybetűs atya nélküli valóságáról, az árvaságról. A gyűlöletről, a harcról, aminek ki tudja lesz-e vége. Az utolsó jelenet, ahol hirtelen sötét lesz és halljuk, megdördült az ég, miután eldördült a puska, és darabjaira esni látszik a világ, mert a két testvér gyűlölete a tetőfokára hág, nem ad valódi választ. Feljön persze a fény, látjuk a két borostás óriáscsecsemőt, ahogy építőkockáznak az összetört szobrocskákkal és látjuk a fejük felett kereszt alakban (vagy fordított kereszt alakban?) leszakadt mennyezetet. De ez csak azért van, mert valahogy be kell fejezni a színházi történetet. Hogy hisszük-e, létezik nagybetűs csoda, rajtunk múlik.

Martin McDonagh: Vaknyugat

Csiky Gergely Színház, Kaposvár és Thália Színház

Fordította: Varró Dániel

Jelmez, díszlet: Cziegler Balázs

Világítás: Memlaur Imre

Kellékes: Kiss István

A rendező munkatársa: Kiss Mónika

Rendező: Bérczes László

Szereplők: Kovács Lajos, Hunyadkürti György, Rátóti Zoltán, Mészáros Sára

Más is látta:

Kovács Bálint: Tűzfészek kilátással