Az inishmaan-i kriplik

Tér, játék, stílus

Győrben és Pécsett teljesen más felfogásban játszották A kriplit. Balikó Tamás elsősorban az érzelmekre ható, Soós Péter inkább a sorskérdéseket feszegető előadást rendezett. A két előadás eltérő hatása azzal is magyarázható, hogy Győrben Varró Dániel, Pécsett Upor László fordításában játsszák a darabot. Az előbbi eleve a humort mozgósítja, és talán némi harsányságra ösztönöz, az utóbbi viszont a drámai hatások kibontását teszi lehetővé. Ennek megfelelőek az előadásokban felismerhető rendezői megoldások is.

Különbözik a tér – sőt a térkoncepció – is a két előadásban. Győrben különböző részletekre tagolódik a tér, amelyek különféle helyszíneket jelenítenek meg (tervező: Bátonyi György). Balra és jobbra is egy-egy dobogó, afféle színpad látható. De játék zajlik a köztük lévő járásban, illetve az előtérben és a háttérben is. Bal oldalon Kate-ék szatócsboltját látjuk, a jobb oldalon az első részben a Johnnyék házát, a második részben az amerikai motelszobát rendezik be. Mindkét színpad ferde, a széléről középre lejt, ezzel érzékeltetve, hogy mégsem teljesen valóságos környezetet látunk. Erre utal az is, hogy a bolt berendezése csupa faládából áll, ezek helyettesítik a polcokat, ezek szolgálnak asztalnak is. Faládákat hoznak a szereplők, amikor a filmet jönnek nézni, és leülnek az előtérben.

Pécsett valójában metaforikus térben zajlik a játék. A színpadon egy nagy bárkát látunk, amelynek kidőlt vitorlarúdja, illetve az előtte fekvő kövek azt jelzik, hogy a hajó már régen megfeneklett (tervező: Horgas Péter). A zöld kajütajtók adják a különböző járásokat, mert a bárka szimultán módon (átdíszletezés nélkül) jeleníti meg a különböző helyszíneket, aszerint, hogy a szereplők honnan érkeznek, illetve a tér melyik részében foglalnak helyet.

Azt azonban mindkét rendező fontosnak érzi, hogy valamilyen módon utaljon az ír környezetre is. A színpad hátterében álló fólián Győrben egymásra rakott kövek, kőkerítések képét látjuk, olyasfajta hatást keltve, mintha a wikipédián nézegetnénk fotókat Inishmaan szigetéről. (És amiről Billy is beszél a darabban: „Gondolkoztam, hiányozna-e a táj. A kőfalak, az ösvények, a zöld, a tenger? Nem, nem hiányozna.16 ) Pécsett viszont egy tengeröböl hatalmas képe látható a háttérben, a megfeneklett bárkához kapcsolódóan azt az érzetet keltve, hogy milyen jó lenne innen kihajózni a nyílt vízre.
A két előadás eltérő tere azonban alapvetően nem befolyásolja a játékmódot. Ez inkább a rendezői koncepcióval függ össze. A győri előadás kisebb térben játszódik, amit még tovább szűkít az, hogy nem az egész színpadon, hanem annak csak egy-egy részletén zajlik a játék. Ennek ellenére a játékmód elrajzoltabb, markánsabb, némileg harsányabb. Pécsett viszont jóval nagyobb térben zajlik az előadás, és a szereplők többnyire az egész színpadot bejátsszák. Ennek ellenére a játékuk visszafogottabb, csendesebb, némileg bensőségesebb.

(A jelmezek is erősítik a különbségeket. Győrben egyszerűbbek a ruhák, de szürkeségükben is színesek – tervező: Baracsi Orsolya. Pécsett rengeteg ruha van a szereplőkön, ez is valamiféle zártság benyomását kelti. Ugyanakkor talán itt többszínűek az öltözékek, de mindegyik hasonlóképp fakó, így összességében mégiscsak szürkének tűnnek – tervező: Tresz Zsuzsa.)

Billy és a többiek

Egyértelműen Billy a főszereplője mindkét előadásnak. Ezért a produkciók eltérő hatása csak részben magyarázható az eltérő rendezői felfogással (illetve a színészi játékmóddal), döntő szerepe van ebben a két főszereplőnek, eltérő alkatuknak és élesen különböző színészi (színházi) felfogásuknak, játékmódjuknak.

Győrben Járai Máté teljes egészében Billyvé igyekszik válni. Illúziót keltő kifordított, kacska kéztartása, megbillent testtartása, bicegő, csoszogó járása és furcsa, különös beszédmódja. (Az illúziót még egy vörös paróka is erősíti.) Ez az átváltozás (mintha tényleg egy bicebócát látnánk) belül is megtörténik: Járai teljes mértékben beleveti magát a szerepébe, minden ízében azonosulásra törekszik. Ez a felfűtöttség erős érzelmi azonosulást jelent, amely felerősíti azt az érzelmi hullámzást, amely a szereplő helyzetéből, történetéből adódik. A kitörés is érzelmi alapon történik, és a visszatérésben is az érzelmek dominálnak. A szülei sorsa valóban megrázza őt. És alapkérdéssé Járai Billyje számára az válik, hogy találhat-e valamiféle melegségre, otthonra ebben a kietlen világban.

Pécsett Wunderlich József épp csak jelzi Billy torzulásait: csak az egyik lábára biceg (amit a rá illesztett bőrpántok is jeleznek), és épp csak furcsán tartja az egyik kezét. A furcsaságát is épp csak jelzi, hogy a mondatok végén meg-megtörik a beszéde. A Wunderlich játszotta Billyben nem a kripliség fontos, inkább az a figyelem, az az érzékenység, ahogy a környezetét figyeli, ahogy reagál az apró történésekre. Számára nem meddő időtöltés az olvasás, gondolkodás, hanem élénk szellemének jele, amiből az következik, hogy valóban többre hivatott, mint amit a helyzete érvényesülni enged. Ezért nála nem egyszerű érzelmi lázadás, hanem a sors adta határok feszegetése, hogy elindul előbb Inishmore szigetére, aztán Amerikába. (Soós Péter rendezése jó érzékkel vált stílust az amerikai jelenetnél. A szenvedő Billy helyett egy fehér frakkos, hegedűs fiút látunk, akinek szavait három szintén fehérbe öltözött táncos mozdulatai kísérnek. Olyan ez, mint egy amerikai álomkép – talán egy musicalből –, amely a szenvedésről is közönségcsalogatóan mesél.)

Az előadások egyik alapkérdése, hogy a többi szereplő tud-e annyira érdekes lenni, mint Billy. Az talán McDonagh hibája is, hogy Helen egyik előadásban sem válik Billyvel egyenrangú szereplővé – ha úgy tetszik: alternatív hőssé vagy ellenponttá. Pedig – története szerint – hasonló késztetések nyomán ő is hasonló erőfeszítéseket tesz arra, hogy kitörjön ebből a zárt világból, neki mégsem sikerül elmennie a szigetről. Helen története azonban a háttérben marad, hisz csak utólagos elbeszélésekből és megjegyzésekből értesülünk róla. Ugyanakkor McDonagh nagyon markáns vonásokkal egyéníti a lányt, és ezek némiképp el is fedik a történetben játszott szerepét. Így mind Menczel Andrea Győrben, mind Vlasits Barbara Pécsett elsősorban Helen karakán magabiztosságát, keménységét emeli ki, az érzékenységéről viszont nemigen beszélnek. Azt mindkettőjük játéka érzékelteti, hogy a lány viselkedése nagyrészt magára vett szerep (védekezés és provokáció is), de abba, hogy mi van a maszk mögött, nemigen engednek bepillantani.

A pécsi előadás az inishmaan-i életképeknek (és a bennük megjelenő figuráknak) elsősorban nem a humorát, hanem a valóságos emberi tartalmait hangsúlyozza (miközben a metaforikus környezet eleve némileg elemeltté teszi a játékot). Egy természetes mindennapjait élő világot látunk, ahol Billyn kívül más nemigen gondol arra, hogy másképpen is lehetne élni. Eilin (Uhrik Dóra) szikár aggodalommal és feltétlen szeretettel követi Billy útját. Kate (Füsti Molnár Éva) mindennek bohókásabb változatát mutatja (róla tényleg el lehet képzelni, hogy köveket bűvöl, hogy megnyugvást találjon). Johnny (Urbán Tibor) komor kötelességtudásból hordozza körbe a híreket, különösebb pletykaéhséget vagy fontosságtudatot nem érezni benne. Egyszerűen csak ő is szeretne ott lenni, ahol történnek a dolgok (vagy a híre jelentéktelenségére gondolva: éppen hogy nem történnek). Bobby (Tóth András Ernő) egyszerű, hétköznapi ember, akit nem nehéz kihasználni, és ezáltal az érzékenységében is megsérteni. A Mami (Sólyom Katalin) múltja rögeszméibe zárkózott öregasszony.

A győri előadás annyiban hiányérzetet kelt, hogy a többiek messze nem tudnak annyira érdekesek lenni, mint Billy. Pedig a színészek tisztességes teljesítményt nyújtanak. Agócs Judit (Kate) és Molnár Judit (Eileeen) feladatát nehezíti, hogy mindketten negyvenegy-két évesen játszanak hatvanon túli nőket, így miközben világosan láthatóvá teszi a szerepek érzelmi hullámzását, óhatatlanul is marad távolság a figura és a színész között. Ugyanez mondható el Töreky Zsuzsáról is, aki a nála harminc évvel öregebb Mámit játssza. Figyelemre méltó alakítást nyújt Sárközi József, akinek Johnny-ját az elszánt rosszkedv és a világon elégtételt venni kívánó revansvágy mozgatja, ez sarkallja arra, hogy körbehordozza híreit, amelyek sokszor szólnak bajokról vagy viszályokról, így maguk is háborúságot keltenek.17.

Összességében sikeres előadások születtek A kripliből Győrben és Pécsett. A vidéki közönség mindkét helyen nagy figyelemmel követi az előadást. És nagyon megtapsolják a végén. Egy mulatságos emberi történetet figyelnek, amely van annyira rejtélyes és gazdag, ezáltal sokértelmű is, hogy mindenki megkeresse benne azokat az összetevőket, ami miatt érdekesnek találja.

Martin McDonagh: A kripli

Győri Nemzeti Színház

Fordította: Varró Dániel

Díszlet: Bátonyi György

Jelmez: Baracsi Orsolya

Rendező: Balikó Tamás

Szereplők: Agócs Judit, Molnár Judit, Sárközi József, Járai Máté, Molnár Zsolt, Menczel Andrea, Fejszés Attila, Jáger András, Töreky Zsuzsa

Bemutató: 2013. október 12.

Helyszín: Kisfaludy terem

Martin McDonagh: A kripli

Pécsi Nemzeti Színház

Fordította: Upor László

Díszlet: Horgas Péter

Jelmez: Tresz Zsuzsa

Rendező: Soós Péter

Szereplők: Füsti Molnár Éva Uhrik Dóra Urbán Tibor, Wunderlich József Farkas Sándor Vlasits Barbara Tóth András Ernő Sólyom Katalin, Pilinczes József / Bánky Gábor

Bemutató: 2014. december 5.

Helyszín: Kamaraszínház