Testek, hangok és tekintetek

G.I.T.T. Gangaray Improvizációs Tánc Találkozó – Bethlen Téri Színház

A Gangaray Dance Company szervezésében megvalósuló márciusi improvizációs tánctalálkozó nézői hirtelen azon kaphatták magukat, hogy egy kissé formabontó beszélgetés résztvevőivé váltak.

Nagy Eszter | 14. 09. 19.

A társalgás ugyanis nem verbális úton történt, hanem testek, hangok és tekintetek vették magukhoz a szót. Voltak, akik mozgásukkal töltötték be a teret, mások a zene nyelvén fejezték ki magukat, és a nézőkre várt a feladat, hogy figyelmükkel kapcsolódjanak be a diskurzusba – figyelmes érzékeikkel, melyek szinte leválaszthatatlanul tapadtak a testek és a zene együttes mozgására.

A Gangaray Dance Company 2012-ben indította újra improvizációs tánctalálkozóit (G.I.T.T.), melyek ötletét a Grecsó Zoltán nevéhez fűződő Willany Leó Improvizációs Táncszínház adta. A 2008-tól a Tűzraktérben szerveződő kezdeményezés célja Grecsó szavaival az volt, hogy „megfejtsük, elsődlegesen magunk számára, hogy hol kezdődik és ér véget a művészet. Mit nevezhetünk már annak, és mi az, amit még nem." A különböző formanyelvekkel dolgozó előadók a tér és a fény adta lehetőségekkel kísérletezve keresték, hogy az improvizáció milyen új dimenziókat képes létrehozni egy speciális környezetben a néző és az előadó közti kommunikáció terén .A szakmai műhelyként is működő Táncszínház lehetőséget adott arra, hogy a táncosok megismerhessék „a másik valódi mozgásvilágának részleteit, és ne csak az általa használt formanyelv valamelyikével találkozhassanak." A sikeres, mégis hányatott sorsú kezdeményezés célkitűzéseihez sok szálon kötődnek a G.I.T.T. keretében megvalósuló happeningek.

A március 22-i G.I.T.T. szokatlanul sűrű élményt nyújtott a jelenlévőknek annak köszönhetően, hogy megszabadítva a színházi történést a rárakódó járulékos elemektől, visszaadta egyszerű és természetes intenzitását. A jelenlévők megtapasztalhatták, hogy a színpadot nem a pódium teszi azzá, ami, hanem a nézők figyelme, mivel ez az a hely, ahol a színpadi esemény, akárcsak egy közösségi rítus, valóban megtörténik, egyedien és megismételhetetlenül.

GITT2

A találkozó egyik legérdekesebb hozadéka, hogy az eszközök minimalizálása vezetett el az élmény maximumához, ami sokszor a művészi és technikai bravúrok halmozása ellenére sem valósul meg a színpadon. Sok gondolatot ébreszthet a színház mibenlétére vonatkozóan, ami az est folyamán történt, hiszen egy improvizációs előadás lényegében nagyon egyszerű, és jóformán bármilyen körülmények között létrejöhet. A március 22-i G.I.T.T. történései is röviden összefoglalhatóak: pár perces várakozást követően az előadás nézőit beengedték a színház színpadára, ahol székek voltak körbe rakva. A kör egyik részét a Gangaray Impro Band zenészei (Hámor József, Illyés Norbert, Döbrösi Laura és Bánházy Eszter) foglalták el. A jelenlévők elhelyezkedtek (a székek egy része üresen maradt), majd Hámor Józsefnek, az est házigazdájának rövid bevezetője után kezdetét vette az esemény. Az öt táncos (Lőrinc Katalin, Bordás Emil, Varga Boglárka, Prókai Ágnes, Balla Eszter) és a zenészek közös improvizációjába hol több, hol kevesebb személy kapcsolódott be. A mozgás tere, melyet a változó megvilágítás is befolyásolt, alapvetően a nézők által bezárt kör volt, de a táncosok a kívül eső részeket is bemozogták, a székeket körüljárva/futva a nézőket is belefoglalták az eseménybe. Az a tény, hogy megszűnt az előadók és a közönség közti hagyományos távolság, elősegítette a megszokott színházi szerepek közeledését: időnként maguk a táncosok is megfigyelői pozícióba húzódtak vissza, és helyet foglaltak a nézők között. Bár e sorok írója számára az esemény bensőséges hangulatából fakadóan egyáltalán nem lett volna meglepő, ha a nézők is bekapcsolódtak volna néhány mozdulattal, hanggal az eseménybe, erre mégsem került sor, senki sem lépte át ezt a határt. Annak ellenére, hogy drasztikusan közeledtek egymáshoz a nézői és előadói szerepek, a közeledés egy ponton megállt, a résztvevők státusza érintetlen maradt. A színházi helyzet felbontása, ám lényegének megőrzése a találkozó egyik legérdekesebb momentuma volt, ami rávilágított arra a keskeny határvonalra, ami elválasztja az improvizációs jamek világát a közönséget szokatlan erővel bevonó és megszólító színházi előadástól.

A találkozó részben annak köszönhette spontaneitását, hogy az előadók saját elmondásuk szerint nem ismerték mind egymást, tehát nem egy összeszokott csoport bejáratott megoldásait láthatták a jelenlévők. A táncosok közt voltak fiatal tehetségek és régebb óta a pályán lévő művészek. A találkozók célkitűzése a házigazdák, Maday Tímea Kinga és Hámor József megfogalmazása szerint az, hogy olyan magas szakmai színvonalú improvizációs alkalmakat teremtsenek, melyek új tapasztalatokkal segítik az alkotók munkáját. Hogy ez a spontán találkozás megtörténhetett, és a pillanat művészete jelenvalóvá vált, nemcsak az alkotási folyamatokat fogja minden bizonnyal inspirálni, hanem a nézőkre is rendkívül felszabadítóan hatott. Köszönet érte, és várjuk a folytatást!