Jazz és kortárs tánc

Újvári Milán táncművészként már számos sikert ért el, így fokozott az érdeklődés és az elvárás alkotói tevékenysége iránt is, melyben egyre termékenyebb. A Magyar Táncművészeti Főiskolán kitűnő minősítéssel végzett, majd dolgozott Frenák Pállal, a Cirque du Soleil társulatával, de részt vett a MU Terminál programban is. Az est megnyitásakor Szögi Csaba, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője a program céljáról beszélt. Arról, hogy a fiatal koreográfusok napjainkban egyre nehezebben jutnak alkotási lehetőséghez, nincs financiális háttér a feltörekvő generáció számára, és így fejlődési lehetőség sincs. Az Ifjú Koreográfusok Fóruma révén Szögi Csabáék nemcsak egy egyszeri bemutatkozási lehetőséget, profi társulatot és színházi körülményeket adnak, hanem referenciát, rögzített előadást, mellyel akár itthon, akár külföldön meg tudja támogatni az alkotó a jövőbeni pályázatait.

Szögi Csaba után maga a koreográfus, Újvári Milán is szót kapott, és így megtudhattuk, hogy az előadás alapját John Coltrane, amerikai jazz szaxofonos és zeneszerző egyik műve adta. A My Favorite Things című szerzemény az előadás hosszát is 20 percben determinálja. A koreográfus megosztotta továbbá azt is, hogy a darabban igyekezett felhasználni David Zambrano „passing through” technikájának esszenciáját. Az alapvetően improvizatív módszer lényege abban rejlik, hogy a mozgásnak nincs szüksége explicit vezérlésre. Zambrano ösvényekben gondolkodik, melyek végtelenek. Az irányok kereszteződnek, a mozgást látható vagy láthatatlan spirálok színesítik, miközben az egyének néha összetalálkoznak.

Maga az előadás valóban eleget tesz a koreográfus bevezetője által keltett elvárásoknak és kíváncsiságnak. Már a kezdet kezdetén ízelítőt kaphatunk Zambrano technikájából. A táncosok valójában nem is táncolnak, hiszen „csak” elhaladnak egymás mellett, mindeközben persze nagyon is táncolnak, figyelmük és jelenlétük bámulatos. Egy abszolút spontán, lélegző, folyamatosan változó kompozíció, struktúra jön létre, ami eközben valahogy alapjaiban mégis szabályozott. Éppen ez menti meg a teljes töredezettségtől. Már itt szépen eltalált az összhang a zenével. A jazz improvizáció, ami természetesen szintén nem nélkülözi a struktúrát, parádésan leképeződik a táncosok által életre keltett képben.

Ha szigorúan szeretnénk tagolni, akkor találnánk a darabban három elkülönülő tételt, de botorság lenne, mert a koreográfia alapja az, hogy a mozgások éppen úgy folynak egymásba, ahogy a zenében is megéljük a folytonosságot. Jelen esetben nem egy kiforrott darabról, hanem egy előzetes tervről, egy vázlatról van szó. Éppen ezért nem lehet díszletről, kiforrott fény- és látványtervről vagy jelmezről beszélni. Nyilvánvalóan ez nem is volt cél, és nem lehet elvárás sem. A táncosok kényelmes, fekete, szürke, gyaníthatóan táncos tréningjeiken is használt ruháikban lépnek színpadra. Kicsit talán az is a benyomásunk, hogy most csak egy állomást látunk, alkalmunk van betekinteni egy alkotási folyamat részleteibe, a színfalak mögé, mielőtt bármi elnyerné végleges formáját.

Újvári Milán sokkal több ötletet vonultat fel, mint amennyi egy ilyen vázlattól elvárható lenne. Talán éppen ez az egyik hátránya az előadásnak. Halmozza a kreatív ötleteket és megoldásokat, de kibontani természetesen egyet sem tud, kicsit mindenbe belekap. Ugyanakkor az legyen a legkisebb gond, ha egy alkotó nem tud választani a jobbnál jobb ötleteiből. Már önmagában arra az elképzelésre is fel lehetne építeni egy teljes előadást, ami a darab végén megjelenik. A táncosok egymás mögé rendeződnek, szinte kígyó formába, és a legelső művész egy mozdulatsort improvizál, a többieknek pedig szépen sorban ezt kell lemásolniuk, illetve reprodukálniuk. Érdekes látni, hogy mennyire átalakul a mozdulat, mire az utolsó emberhez ér.

Külön izgalmas, hogy az előadás után az alkotó és a táncosok egy játékra hívják a nézőket. Mindenkit megnyugtatnak, senkinek sem kell táncolnia. A figyelemre viszont annál inkább szükség van, mint később kiderül. Megtudjuk, hogy a darabra való készülés alatt is sokat használták ezt a játékot a táncosok. Kellemes, hogy Újvári Milán ebbe a „műhelytitokba” is beengedi a nézőit. Az este végén még egyfajta kerekasztal beszélgetésre is nyílik lehetőség. Elképzeléseiről Szögi Csaba kérdezi a koreográfust, de a közönség is bekapcsolódhat.

A zárás során mélyebb betekintést nyerhettünk mindannyian egy izgalmas alkotási folyamatba, és ehhez már valóban csak egy kellemes, szubjektív adalék, hogy Újvári Milán nemcsak koreográfusként, de emberként is elbűvölő.

Zene: John Coltrane – My Favorite Things

Koreográfus: Újvári Milán

Táncolják: Eller Gusztáv, Fábián Anikó, Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Palcsó Nóra

Helyszín: Bethlen Téri Színház

Időpont: 2013. 05. 18.