A kétféle fesztivál

Második nap: VI. Magyar Táncfesztivál

Tulajdonképpen nem is egy, hanem legalább két - tánccal kapcsolatba hozható - fesztivál zajlik Győrött jelenleg. Érdemes közöttük különbséget tenni. Az egyik valóban az, amire voltaképpeni tisztességes neve is utal: a tánc fesztiválja! Szabadtéren zajlik, nem terheli semmiféle mondanivaló, beszédkényszer, következésképpen nem is tart igényt szigorú munkamegosztásra, nézők és táncosok elkülönülésére. A „másik" táncfesztivál a fentieknek szinte mindenben ellentéte. Színházban művelik ugyanis, mely ugyebár az emelt nézőtér és a nézett-tér (a színpad) radikális különbségén alapul.
Hegedűs Sándor | 08. 06. 22.

A szabadtéren zajló táncfesztivál hangulatot teremt, gátlásokat old, érzéki horizontokat nyit. Bárki, bármikor kapcsolódhat hozzá, táncra perdülhet. Pontosan úgy, ahogy a Trákia Állami Népi Együttes esetében. Igazi örömünnep volt fergeteges produkciójuk: afféle tűzijáték-jelen, melyben teljességgel szétolvad a múlt. Közeli ismerősnek, szegről-végről rokonnak tűnt így a bolgár folklór, eleven volt, senkit se zavart a népviselet: igazi közösséget teremtett az általuk generált jó hangulat! (A Duna Karnevál egyik állomásaként jöttek Győrbe, Mucsi János segedelmével.) Itt is felejtették névjegyüket, talán látjuk őket még valamikor.

A színházban zajló másik táncfesztiválon a koreografált mozdulat nem igen csábíthatja közönségét utánzásra, ismétlésre, a tánc a maga „örvénylő közegével" kommunikatív funkcióba kényszerül, súlyos „beszédkényszerrel" terhelődik. A „mindenáron mondanivalóval bírni akarás" kényszeres neurózisát szinte minden táncszínházi produkció magán viseli. Szenved is tőle rendesen. Folyamatos tematikai ínségére alig van gyógyszer. „Kleptomániája" bennfentes körökben közismert.

Juronics Tamás - az idén 20. évfordulóját ünneplő Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, vezető koreográfusa, Érdemes művész - ezúttal nem „idegenbe" (más művészeti ágak háza tájára) ment tematikáért. A klasszikus balettművészet örökzöld alkotására vetett szemet, s ültette azt át egy másik cserépbe, nyilván a sajátjába, akarom mondani: korunkéba. Az előadás címe ugyanaz maradt, hiszen a zene és a puszta sztori (benne a szereplők identitása) nem változott, „csak" a zene funkciója, a sztori értelme. A mondanivaló újult meg tehát, s adott elfogadható indokot a táncnak. Valóban? Kétség se férhet hozzá! A tematika ugyanis határozottan korszerűbb lett, nagyon is megfelel korunk igényeinek. Az eredeti mese alvilágáról készült juronicsos térkép - merthogy erről van szó - egyszerre tekinthető tudományosan elfogadhatónak és mindenki számára közérthetőnek. (Lám, e kettő, nem feltétlenül, nem mindig mond ellent egymásnak!)

Ahhoz azonban, hogy a hattyúk tavában pszichoanalitikus mélységekre leljünk, hogy eleven búvárok módjára merülhessünk ősi születésének magzatvízébe, egyéb feltételek meglétére is szükség volt. Például arra a hanyag eleganciára, ahogy Juronics Csajkovszkij zenéjével bánik. A sebész biztonságával operál: vágja ki, amire nincs szüksége, magabiztosan képez jelentést a szirupos melódiákra, s ha eljött az ideje, olyan tánccal lepi meg közönségét, hogy csak, na! A sikernek nélkülözhetetlen eleme továbbá a szereposztás, pontosabban a remek táncosok és a megfelelő karakterek egymásra találása. Ha semmi más érték nem is jellemezné Juronics produkcióját, csak az, hogy színpadra álmodta Uhrik Dórát Siegfried anyjának szerepében, hogy Odettként érvényessé tette Jónás Zsuzsát, hogy Haller János, Kopeczny Katalin, Kalmár Attila épp a neki megfelelő karakterben mutatkozhatott, már az is elég lenne.

A hattyúk szimbolikus feldolgozásával azonban sokféle igényt elégít ki az előadás, így nem nagyon marad adósa senkinek. Olyan asszociációs horizontokat nyit meg, intellektuális és érzéki erőt sugall, mely sokak számára teszi „használhatóvá" (élvezhetővé) elejétől a végéig. Ráadásul úgy, hogy nem igen kényszerül közben kompromisszumokra, elvtelenségekre. Kell ennél több, igazabb „megszólalás" egy táncszínházban? Akinek igen, az vessen magára.

gyor-hattyuk.jpg
Hattyúk tava (Szegedi Kortárs Balett)

 

A szombat este másik hivatalos programpontjában - a Kisfaludy teremben - Frenák Pál koreográfiai művészetével ismerkedhettek az érdeklődők. Azok legalábbis, akik nem látták még Mennono (2000) című produkcióját, mely két évvel ezelőtt, épp az V. Magyar Táncfesztivál keretében kétszer is ment egymás után. Nehezen érthető tehát ez a mostani - immár harmadik - bemutatás. Különösen azért, mert időközben megkopott kissé, már nem a „régi". Várnagy Kristóf eluralta ugyanis „finomságait", a maga képére formálta. Nem arról van szó, hogy ellazsálja, blicceli a produkciót! Nem! Kiváló, mint mindenben, hajmeresztő, amit produkál. Inkább arról, hogy bájosan infantilis, határokat még nem ismerő exhibicionizmusa felemészti az eredeti darab mikro-szerkezetét, épp a benne található, a „kimondhatatlant" is érzékletessé tevő intimitásokat. Mintha Várnagy személyisége még nem lenne elég érett erre a feladatra, a produkció mélység-igénye nagyobb, mint amire képes. (Gyanúm szerint ezt az előadást csak maga Frenák Pál képes, igazán - hibátlanul - „eltáncolni", csak az ő tolmácsolásában válhat azzá, ami: remekművé.)

Közel sem gondolom ezt, az ugyancsak Várnagy Kristóf által előadott TRA-CE (2006) című előadásról. Szigorúan magánvéleményem szerint ugyanis Frenák alkotói válságidejének produktumáról van szó: blöffről, ha úgy tetszik, ha pedig nem, akkor útkeresésről, kísérleti fázisról. Annyi jóindulat, nyitottság, a képzelőerő tehetsége kell ugyanis ahhoz, hogy a műsorfüzetben részletezett négy identitás-állapotra, s a köztük lévő áttételekre ráleljek az előadásban, amennyi nekem itt és most nincs. Úgyszintén nehezen értem tehát, hogy miért ezzel az előadással tisztelte meg az idei fesztivál közönségét Frenák - tudtommal szabad kezet kapott a választásban -, mikor a repertoárjában ott van a Győrött még ismeretlen, időközben Lábán díjjal méltatott produkció, igazi veretes, frenákos remekmű, az Instinct (2007) - Ösztön -. Hogy ez valódi alternatíva lehetett eredetileg, arról a Fesztivál korai programlistája feketén-fehéren tanúskodik. „Mi történhetett"? - kérdezik most velem együtt sokan. Megint a pénzhiány, vagy tán a hiúság vására? Bármi történt is: kár érte, sajnálatunk legyen az est zárszava. (Színpadtechnikai nehézségek állnak a műsorváltozás mögött. - szerk.)

gyor-tra-ce.jpg
Frenák Pál: TRA-CE

Szólnom illik még egy Fesztiválon kívüli előadásról is, jócskán az éjszakába nyúlt. Ez persze nem csoda, hiszen Győrben is megrendezték a múzeumok hosszú éjszakája című rendezvényt. Az Esterházy palota - ez itt a Városi Múzeum - adott helyszínt így a magyar mozdulatművészeti tradíciónak. Tiszta táncot, klasszikus formát látott, aki befért a terembe, aki pedig nem, bosszankodhatott. A Pálosi István és Fenyves Márk által koreografált anyag ugyanis - valamikor az ezredfordulón készült Rítus címmel - kifejezetten szép, különösen, ha olyan kiváló táncosok adják elő, mint Bacskai Ildikó és Lex Alexandra, illetve Fenyves Márk. Hosszantartó lelkes taps fogadta őket. - Sajnos az Almássy Gonoszok és a Lippentő táncegyüttes: A fekete malom című szabadtéri előadását nem láthattam, de megbízható források jelentésére hagyatkozva mondom: hibátlanul végezték dolgukat, ők is rászolgáltak a sikerre.