GozziHeltai: A szarvaskirály

Kaposi József: Nagyon kevés olyan nagyszínházi előadást lehet látni, amelyben ilyen erős költőiség van. Ez a szövegben, a képekben, a zenében is megjelent. A színek is valamiféle harmóniáról tanúskodtak. Az egész történet időkerete is megnyugtató számomra a mostani villámló világban. Azért próbálok ilyen emocionális megközelítést adni, hogy mások tudjanak majd más irányból közelíteni az előadáshoz.

Perényi Balázs: Itt van a Budapest Bábszínház igazgatója is. Miért tűztétek műsorra a darabot?

Meczner János: A bábszínházak nehéz helyzetben vannak, mert gyakorlatilag csak mai darabokat tudnak játszani, hisz ebben a műfajban nincsenek klasszikusok. Gondoljuk meg, mi lenne a Katonával vagy az Örkény Színházzal, ha kizárólag mai szerzők darabjait játszanák! Ez súlyos probléma, nemcsak nekünk, hanem valamennyi bábszínháznak. (Persze ennek előnye, hogy sok ifjú – vagy nem olyan ifjú – magyar író nálunk kezd drámát írni tanulni.) Olyan darabot akartunk műsorra tűzni, ami klasszikusnak számít. Olyan történetet választottunk, amely egyrészt szép mese, valódi értékei vannak, nem didaktikus, mégis hordoz tanulságot, és „meg van írva”. Ugyanakkor igazi bábos megoldásokra ad lehetőséget. A történet középpontjában álló varázslatot, azt a furcsa „lélekvándorlást”, amikor bizonyos varázsigék hatására testet és lelket cserélnek a szereplők, igazán hitelesen valószínűleg csak bábokkal lehet megoldani. Ezért találtuk alkalmasnak a Gozzi–Heltai-féle darabot arra, hogy műsorra tűzzük.

Sándor L. István: Miért a Heltai-féle átiratot választottátok?

Meczner János: A célnak jobban megfelelőnek tartottuk, mint az eredeti Gozzi-darabot, bár bizonyos részek onnan is vannak. Azt gondoltuk, bábszínházi előadásra ez az alkalmasabb.

Nánay István: Nekem mint dramaturgnak az volt a feladatom, hogy Heltait és Gozzit próbáljam összegyúrni. Balogh Géza már kétszer megcsinálta a Heltai-féle változatot, egyszer Békéscsabán színházi előadásként, egyszer pedig az Állami Bábszínházban bábelőadásként. Őt nagyon izgatta az a lehetőség, hogy ezt a változatot picit „keserítsük el” az eredeti Gozzi-darab segítségével. Heltai darabja teljes, gyönyörűséges mese, csengő-bongó rímekkel. Fogalmam sincs, hogy mit mond, mert szerintem csak a szöveg zenéje működik. Ezért kezdtünk azon gondolkodni, hogy mit emeljünk vissza Gozziból.

Sándor L. István: Azért kérdeztem meg, hogy miért a Heltai-szöveget választottátok, mert szerintem ennek az előadásnak egyetlen lényeges problémája van, mégpedig Heltai Jenő. Az ő szövege miatt ilyen szép, ennyire problémákat megkerülő, ettől ilyen romantikus a darab. Abban teljesen igaza van Nánay Istvánnak, hogy az első húsz percet nehezen lehet érteni, mert nagyon hosszú szövegek mennek, tele olyan szereplőkre való utalásokkal, akikre aztán a későbbiekben egyáltalán nem is nagyon lesz szükség. Nehezen derülnek ki a viszonyok. Végül a történetet követve elérkezünk a palotából az erdőbe, ahol egy kicsit megkeményedik a darab. Érezhető, hogy kicsit visszatalál Gozzihoz, de valahogy mégiscsak a Heltaival oldódik meg, azaz valahogy visszatér a problémák felvetésétől a szépséghez az előadás. Közben igazat kell adnom Meczner Jánosnak, mert én is úgy gondolom, hogy A szarvaskirálynak az egyik autentikus megvalósítása biztosan a bábszínház. Itt nagyon magától értetődően lehet megcsinálni azokat a csodákat, átváltozásokat, amelyre a történet épül. Biztosan sokkal meggyőzőbb lehet mindezt bábszínházban látni, mint az élő színházban.

Horváth Péter: Csak közbevetőleg: ne mondjuk, hogy érthetetlen a szöveg! Azt kell mondani, hogy az előadás szereplőinek 90%-a nagyon élvezhetően és hallhatóan mondja ezt a szöveget, ami egy bábszínházban nagyon komoly érdem. Ennél sokkal kevésbé megformált szövegmontázsokhoz vagyunk hozzászokva. Tehát ez inkább az előadás erénye.

Meczner János: Örülök, hogy te is így látod – szerintem is így van –, hogy sok felkészült és tehetséges művésze van a Budapest Bábszínháznak.

Fábri Péter: István, ahogy beszéltél, egyre nőtt bennem a feszültség. Mintha nem ugyanazt az előadást láttuk volna. Először is szeretném megvédeni azt az érdekes választást, ahogy hozzányúltak a szöveghez. Szerintem itt most telitalálat, hogy Heltai verse és a próza szembe van állítva. Nánay István dramaturgiai jelentőséget adott ennek a játéknak, hogy hol versben, hol prózában beszélnek a szereplők, és ezt itt következetesen végig is vitte. Magyarán itt nem az a kérdés vetődik fel, hogy hozzányúlnak-e a klasszikus szöveghez – pláne, hogy Heltai azért mégsem Petőfi –, tehát nem az a kérdés, hogy szabad-e hozzányúlni, hanem az, hogy elég tehetségesen és érdekesen csináljuk-e ezt a „belenyúlást”, és hogy beleviszünk-e mindebbe valami következetes alkotói szempontot. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból Heltai nemhogy ártott volna az előadásnak, hanem érdekes módon egy másik aspektust adott a történetnek.

Horváth Péter: Szerintem is nagyon finoman és szépen lettek ízesítve, zamatosítva vagy célirányosítva a jelenetek. Azonban van a darabban számomra egy logikai bukfenc. Ugye úgy működik ez a történet, hogy ha meghal valaki, akkor valaki elmond egy bizonyos varázsigét, és ezzel magára ölti a színen jelen lévő halott alakját. Ehhez képest a bonyodalom megoldásában úgy tűnt, hogy a szerelmes asszony egyszer csak kimondja a varázsigét, és nincs ott a halott, akivé átváltozik.

Nánay István: Ez természetesen a szövegkönyvben benne van, hiszen ott marad a halott, de az előadásban kiviszik, mert nem tudják hová tenni. Ennek következtében nem történik meg az a varázslat, amely addig mozgatta az előadást. A szerelem adhat varázserőt, de nem teremthet olyan helyzetet, amely felülírja az előadás addigi szabályait. A darabban nem, de az előadásban felül vannak írva az addigi szabályok.

Csák György: Szerintem már előbb eszkalálódott a történet mágikus vonala. Ez akkor kezdődött, amikor a király se szó, se beszéd széttöri a szobrot, amelytől a varázshatalma eredt. Azt gondolom, hogy teljesen indokolatlan ez a tett. Nagyon meglepődtem rajta, hiszen addig segített a szobor. Abszolút játszótárs, partner, sőt barát volt mindenben. Hogy lehet akkor széttörni? Vagy ez eredendő vétség? Hogy széttöri?

Horváth Péter: Pontosan. Azt mondta, hogy köszönöm szépen, segítettél a szerelmemen, de nincs már rád szükség.

Csák György: Csakhogy itt egy partnerről van szó. Egy társról. Valamilyen kapcsolat megszületik kezdettől, ami egyszerre emberi és földöntúli. Ezt nem lehet csakúgy, egy széttöréssel megúszni, ezt kevésnek érzem. Ráadásul kiszámíthatatlanná válik egy logikusan felépített vonal. Nem beszélve arról, hogy minimum ég- és földindulás kéne az összetöréskor, hisz nem csupán egy „kődarab” törik össze, hanem vele együtt a varázslat is jelképesen.

Nánay István: Mindkét kiinduló darabhoz képest nagyon sok változtatás van a szövegkönyvben. Nekünk az arányokat kellett jól eltalálnunk. A leglényegesebb változtatás akár Gozzihoz, akár Heltaihoz képest az eszközökben van, amelyeket a király használ. A csoda lehetőségét mindkét darabban valakitől kapják a szereplők, és a megoldások is kívülről érkeznek. Ez másképpen van Heltainál, másképpen van Gozzinál, de mindkettőben van egy külső erő, amely az eseményeket mozgatni tudja. De ha erős a szereplők belső játéka, akkor – úgy éreztük – már túlzás még egy külső erőt bevonni a játékba. Ezért nincs külső erő, ezért van a szerep.

Horváth Péter: A másik felvetésem erre vonatkozik. Ez sokkal drasztikusabb, és nem okvetlenül a szövegkönyvvel kapcsolatos. Én azt kérdeztem magamtól többször is az előadás alatt, hogy miért is látszanak a bábosok? Ez egy olyan bábelőadás, amelyben kifejezetten szép, érzékeny bábok dolgoztak, és nem találom az indokát, hogy magukat a mozgatókat miért kell látnom. Először mosolyogtam is, amikor a saját korosztályom pocakos, érett férfijait láttam ügyetlenül menetelni az előadás elején. Megijedtem, hogy minek örülnek ennyire. És nem tudtam, hogy mi az ő viszonyuk ehhez a történethez, amit el fognak játszani, illetve azokhoz a bábokhoz, amelyeket mozgatnak. Az előadás során egyetlen ötletet leszámítva nem láttam értelmét ennek a megoldásnak. A legtöbb esetben inkább zavart. A bábok nagyon kifejezőek, nagyon szépek, nagyon illenek ehhez a Heltai-féle csengő-bongó szöveghez. Tehát nem hiányzik az, hogy maguk a bábosok is megjelenjenek a színpadon. Ráadásul úgy éreztem, hogy a mozgatóknak nem volt attitűdjük ehhez a meséhez. Vagy ez az attitűd abban az egyetlen szellemes és mindenki számára érzékelendően édes megoldásban fejeződött ki, amikor a szerelem hevében bábot cseréltek a játékosok, majd észrevették ezt, és zavartan visszacserélték a bábjaikat. De ezen a bábmozgató és báb közötti viszonnyal való játékon kívül nem találtam okot arra, hogy miért ennyire hangsúlyos a bábosok jelenléte.

Benedek Judit: Külföldi lévén nem ismerem azokat a pocakokat, amelyről Horváth Péter beszél. Én nem a pocakokat figyeltem, csak azt láttam, hogy nemcsak szépek voltak a bábok, hanem éltek is. A korábbi napokon azt kérdezgettem magamban, hogy miért nincs kontaktus a báb és a bábmozgató között, és most azt láttam, hogy ez létrejön. És végre örültem neki. Lehet, hogy te már sokszor láttad ezeket a bábszínészeket, azért zavart a jelenlétük.

Horváth Péter: Én arról beszéltem, amikor civilként jöttek be az elején, és még nem voltak a kezükben bábok.

Benedek Judit: Nekem tetszett az a bejövetel.

Sándor L. István: Amikor még „civilként” bejönnek a szereplők, már bizonyos kapcsolatokat is felvázoltak, talán kicsit elnagyoltan. De az a játék is, ahogyan előveszik a bábokat, egy csomó mindent előrevetít a későbbi történetből. Színházilag azt érzékelteti, hogy ki kicsoda, ki kivel azonos, elkezdenek felépíteni egy helyzetet, hogy hol is vagyunk.

Nánay István: Balogh Gézának volt egy nagyon lényeges szempontja, amikor ezt az előadást terveztük. Mindenképpen olyan előadást szeretett volna készíteni, amelyben – afféle névjegyként – sok mindent megmutathat abból, amit a színházról gondol. Éppen ezért ragaszkodott a keretjátékhoz, amely arról szól, hogy van egy csapat, amely bejön, és átalakul játszó társasággá. Egy vándortársulatot látunk, amelynek tagjai megérkeznek valahová, megkapják a bábjaikat, és innentől kezdve felvállalható, hogy kicsit a bunraku technikára hasonlító játékmódot alkalmaznak. Ráadásul azért is, mert itt nem csupán bábok közötti viszonyt lehet megmutatni, hanem a teljes bábszínházat, ahol a mozgató is jelen van. Magyarán többszörös viszonyt lehet érzékeltetni, a színész és a bábok közötti viszonyt is. Ebben az esetben, ha itt egy csapatról van szó és annak belső életéről, akkor a szerepváltás vagy a bábváltás csak azon múlik, hogy azok, akik az életben szerelmesek, azok a szerepben szerelmesek-e vajon. Az előadásnak ez a része azonban egyáltalán nincs megírva. Csakis kizárólag a Gozzi–Heltai összevonás van megírva.

Meczner János: A bábmozgatással kapcsolatban még egy fontos kérdés merült fel a próbák alatt: takarjuk-e az arcokat vagy ne takarjuk. Igazából csak két vagy három nappal a bemutató előtt lett végleg kitakarva.

Horváth Péter: De nem végleg, mert néhány emberen van maszk.

Sándor L. István: Lehet azt mondani, hogy színész az, akin nincs maszk, és bábmozgató az, akin van maszk?

Meczner János: Igen, ez így precíz. Mondom, a bemutató előtt néhány nappal döntöttünk így. Addig kísérleteztünk, kerestük a legjobb megoldást.

Novák János: A technikához és az egész bábkezeléshez hozzátartozik az is, hogy a Budapest Bábszínházban elnyújtott a nézőtér és nagyon széles a színpadnyílás, nehéz olyan színpadképet kialakítani, ami minden oldalról jól látható. Ebben az előadásban a színpadkép olyan ideálisan eltalált „szélesvásznú helyzetet” teremtett, melyben mindenhonnan jól meg lehet figyelni a játékot, és az arányok is szinte optimálisak maradnak. A választott bábtechnika is hozzájárult a szerencsés téralakításhoz. Ezek a megoldások az előadás nagy pozitívumai voltak.

Horváth Péter: Ez egy korrekt módon szép, ahogy te mondtad: klasszikus értékeket képviselő előadás. Ezalatt elsősorban a bábjátékos, illetve bábszínházi értékekre gondolok. Ez egy kulturális értékrendszert is jelző, tisztességes, helyes előadást. Ugyanakkor látom benne egy hihetetlenül izgalmas előadás lehetőségét is, ami mégsem valósult meg. A varázslatokkal összefüggő problémákról van szó, hogy amikor valaki más lesz, az valójában mit is jelent. Az nem úgy van, hogy én mostantól kezdve másféle hangon fogok beszélni, közben pedig ugyanaz maradok, és a saját érdekeimet fogom képviselni. Hanem valahogy újraszületek egy más testben, ami feltétlenül egy bábszínházi attraktivitást vonz, és hatalmas, gazdag lehetőséget teremt, ami ebben az előadásban nagyon kevéssé van kiaknázva, pedig a lehetőség megvan rá.

Meczner János: Gondolom, te majd ezt fogod megrendezni, ha netán előveszed a darabot, mert téged ez érdekel ebben a történetben.

Fábri Péter: Nem értek egyet Péterrel, aki azt mondja, hogy a mozgatásban nem jelent meg a lélekvándorlás. Lehet, hogy én rosszul láttam, de mintha a király attól kezdve, hogy a varázsló lelke beleköltözött, egészen másképp mozgott volna. Tehát határozottan láttam benne a varázsló mozdulatait. Mi, felnőttek, remekül beszélgetünk erről az előadásról. Biztos, hogy ez gyerekeknek szól?

Meczner János: Az előadások azt bizonyítják, igen.

Novák János: Csak egy lábjegyzet. A nyolc éves lányom osztálya volt az előadáson, és teljesen boldogan jöttek el a színházból. Nem kérdeztem ki, hogy mindent értett-e az előadásból, de azt láttam, hogy nagyon szerette. Nem biztos, hogy ha ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, akkor ez azt jelenti, hogy nem kapott teljes értékű színházi élményt. De ezekről a kérdésekről persze mindenképpen beszélgetni kell.

Csák György: Még egy szempontot hadd említsek: a látványt. Irigykedve néztem ezt a gazdag kiállítású díszletet, de éppen ez gondot is okozott nekem. A bábok szépsége, kidolgozottsága miatt. Úgy éreztem, hogy a díszlet színei: a kék dobogó a liliommal és a narancsszínű ruhák nem segítettek az előadás élvezésében. Szerintem kicsit mattabbnak, sötétebbnek kellett volna lenni a háttérnek azért, hogy jobban éljenek ezek a gyönyörű bábok, hogy jobban lehessen koncentrálni rájuk.

Benedek Judit: Nekem van még egy alapvető kérdésem. Három bábszínházi darabot láttunk, és mind a háromban király és királynő szerepelt. Miért van ez így? Beszélt az igazgató úr arról, hogy nehéz darabot választani. Ezért ragaszkodnak még mindig a királyokról és a királylányokról szóló történetekhez?

Novák János: Toposzokról van szól. Minden fiú egy bizonyos korban igenis az a király, akinek le kell győznie a sárkányt. Mint ahogy a kislá-nyok is azok a királylányok, akire rátalál a herceg vagy a legkisebb királyfi. Ez egy toposz, ezzel nem érdemes vitatkozni. A mesékben a királlyá, királynővé válás lehetősége azért olyan vonzó ma is, mert azt ígéri a gyerekeknek, hogy érdemes felnőni, hogy felnőttként saját sorsukat királyként, királynőként irányíthatják majd.

Benedek Judit: De ha nem beszélünk róla, akkor húsz év múlva is királyokról szóló történetekről fogunk vitatkozni.

Novák János: Ezer év múlva is. Az öt éves kisfiú király lesz, az öt éves kislány királylány.

Benedek Judit: Tapasztalatból mondom, hogy 10-15 évvel ezelőtt Svédországban is csupa király és királynő volt a gyerekszínházakban. De sokat beszélgettünk róla, és ma már a darabok másról szólnak.

Meczner János: És milyen toposzok vannak helyette? Mert azokat kizárólagossá tenni éppolyan hülyeség, mint azt kijelenteni, hogy soha ne legyen király és királynő a gyerekelőadásokban.

Benedek Judit: Nagyon sok új téma és nagyon sokféle toposz van. Ezekről érdemes lenne beszélni. De talán nem A szarvaskirály kapcsán kellene ezt megtenni.

Novák János: Talán azért értjük nehezen ezt a feltevést, mert mi belegondolás nélkül elfogadjuk, hogy a királyság elnyerése a felnőtt korra ígéri hallgatói számára a kiteljesedést, a mai modern svéd történetek pedig azt üzenik mindnyájunknak, hogy a gyerekeknek már gyerekként is joguk és lehetőségük van teljes, boldog életre. Nálunk is megérett a helyzet ezekre az új típusú toposzokra.